Szabadon engedték Irán egyik legismertebb színészét, akit decemberben tartóztattak le a rezsim kritikája miatt
2023. január 4. – 18:26
Szerdán szabadon engedték Taraneh Aliduszti iráni színészt, miután a családja kifizette az óvadékot – írja a Guardian. Az ország egyik leghíresebb színészét december közepén vették őrizetbe, miután kritizálta a rezsimet, amiért az halálbüntetést alkalmaz a tüntetők ellen.
Eközben Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője kijelentette, hogy nem szabad vallásellenességgel vagy ellenforradalmisággal megvádolni azokat a nőket, akik nem viselik a teljes fejet eltakaró kendőt, a hidzsábot – írja az iráni IRNA hírügynökség alapján az MTI.
Az ajatollah szerint azokat az iráni nőket, akik nem takarják el teljesen a hajukat hidzsábbal, ahogy azt a szigorú iszlám öltözködési előírások megkövetelik, nem szabad a vallás és az 1979-es iszlám forradalom ellenségének tekinteni.
„Mindannyiunknak vannak hibái, amelyeket ki kell javítani, amennyire csak lehetséges”
– tette hozzá.
A hidzsábot helytelenül viselő nők „is a mi lányaink” – fogalmazott Ali Hamenei, aki több hónapnyi iráni tüntetéssorozatot követően ütött meg békülékenyebb hangnemet.
Iránban szeptember óta tüntetések sora zajlik, ahol a hatóságok brutális módon bánnak a tüntetőkkel, miután egy 22 éves nőt, Mahsza Aminit az erkölcsrendészet emberei őrizetbe vettek, mert nem viselte az előírás szerint kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a nőt a rendőrautóban megverték, pár nappal később Amini belehalt sérüléseibe. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk. Az iráni erkölcsrendészetet azóta megszüntették, de a fejkendő viselését más módszerekkel, például videókamerás megfigyeléssel, továbbra is ellenőrzik az országban. Hogy hogyan élik most a mindennapjaikat a nők Iránban, mit várnak a demonstrációktól, arról lapunk ott élőket kérdezett, erről ebben a cikkben olvashatnak.