Ez történt hétfőn

2022. december 27. – 07:57

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az orosz védelmi minisztérium szerint három katona meghalt a lehulló maradványok miatt, miután egy ukrán drónt lelőttek az Oroszország Szaratov régiójában lévő Engels légi bázisnál. Néhány hét alatt másodszor érhette dróntámadás a nehézbombázóknak helyet adó bázist, több mint 600 km-re az ukrán határtól.
  • Az ukrán légierő nem erősítette meg, hogy ők állnak a támadás mögött, de jelezték: az orosz légi bázison történt robbanás Moszkva ukrajnai tetteinek következménye.
  • Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint február végéig béketárgyalásokat kezdenének az ENSZ felügyelete alatt, de mielőtt Oroszország csatlakozna a tárgyalásokhoz, az orosz vezetést nemzetközi bíróság elé kell állítani az elkövetett háborús bűnök miatt.
  • Ukrajna követeli, hogy távolítsák el Oroszországot az ENSZ Biztonsági Tanácsából és zárják ki az egész ENSZ-ből.
  • Az orosz erők október óta leginkább a védelmük megerősítésére fókuszálnak a fronton, írta jelentésében a brit védelmi minisztérium.
  • Túl sok áram fogy, ezért vészhelyzeti áramszüneteket jelentett be az Ukrenergo, az ukrán energiahálózat üzemeltetője.
  • Alekszandr Novak energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes szerint Oroszország készen áll arra, hogy a Jamal-Európa gázvezetéken újraindítsa a szállítást Európa felé. Ezen kívül tárgyalásokat folytatnak a Törökországon keresztül történő szállítások növeléséről.
  • Újabb orosz milliárdos, a Putyin-párti Egységes Oroszország párt képviselője zuhant ki egy hotelből.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!