A washingtoni orosz nagykövet szerint Biden és Zelenszkij sem akar békét

2022. december 22. – 06:39

Másolás

Vágólapra másolva

„Zelenszij útja, és az elhangzott beszédek jelzik, hogy sem az amerikai kormányzat, sem Zelenszkij nem állnak készen a békére” – idézte a Ria Novosztyi a washingtoni orosz nagykövetet. Anatolij Antonov szerint Kijev és az Egyesült Államok a további katonák életét követelő konfliktus kiélezésén dolgozik, hogy „az ukrán rezsimet mindinkább alárendelje amerikai érdekeknek.”

Hazugsággal vádolta a nemzetközi sajtót is, amiért azt állítják, hogy Oroszország nem ajánlott békét.

Oroszország azonban érdemben megfontolható javaslattal nem állt elő:

  • A Kreml Ukrajna nácitlanításáról beszél – erre és a népirtásnak kitett oroszajkú ukrajnaiak védelmére hivatkozva indította el az inváziót is;
  • Jogellenes, átláthatatlan népszavazásokkal formálisan magához csatolta a 2014 óta szeparatistákkal irányított Krím félszigetet, Donyeck és Luhanszk megye bizonyos részeit, valamint az idei invázió elején részben megszállt Herszon és Zaporizzsja megyéket.
  • Biztonsági garanciaként azt követelte a NATO-tól, hogy katonai infrastruktúráját vonja vissza az 1997-es állapotoknak megfelelően. Ez a NATO keleti bővítése előtti időt jelenti, azaz az orosz követelések többek között Közép-Európa, így Magyarország NATO-tagságának a kiüresítését is célozzák.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!