Oroszországban óriási GPS-mentes buborékok bukkantak fel

2022. december 17. – 18:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután ukrán drónok december elején mélyen az orosz határ mögött, a Moszkvától 170 kilométerre fekvő Rjazany és a dél-oroszországi Szaratov közelében is sikeres támadásokat hajtottak végre katonai repülőterek ellen,

Oroszország nyugati régiójában óriási, akár több ezer kilométer kerületű GPS-mentes buborékok bukkantak fel.

A Wired tech-folyóiratnak nyilatkozó szakértők szerint a műholdas navigációs rendszer több, Ukrajnához relatíve közel eső orosz nagyvárosban – így Szaratovban vagy Volgográdban – egyáltalán nem, vagy csak hézagosan működik. A „korábban nem tapasztalt méreteket öltő” zavarással az orosz légvédelem minden bizonnyal a részben GPS-alapon navigáló ukrán drónok dolgát akarja megnehezíteni.

Ahogy arról részletesen írtunk, bár Ukrajna Oroszország területén már a háború eleje óta végrehajtott szabotázsakciókat, eddig nem lehetett tudni arról, hogy olyan csapásmérő drónokkal rendelkezik, melyek akár 5-700 kilométeres mélységben lévő objektumokat is képesek elérni.

A Pentagon bábáskodásával kifejlesztett háromdimenziós Global Positioning System (GPS) a világ legelterjedtebb, de nem egyetlen műholdas navigációs rendszere, melynek zavarásában Oroszországnak már van némi gyakorlata, hiszen a GPS-t a műholdas navigáció minőségét figyelemmel kísérő szakemberek szerint a Kreml közelében, illetve Vlagyimir Putyin aktuális tartózkodási helyén már évek óta előszeretettel zavarja (ez lehet egyszerű blokkolás vagy hamis helykoordináták sugárzása). A mostani, nagy területet lefedő zavarás eszközeiről a szakértők csak találgatni tudnak, de az orosz hadsereg meglehetősen fejlett mobil elektronikus zavaróeszközökkel rendelkezik, melyeket a hazai városok védelmére is felsorakoztathatnak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!