A fejlődő világ új sztárja volt, aztán betiltották a házasságon kívüli szexet

A karizmatikus, az átlagemberekkel, a külföldi vezetőkkel és a nemzetközi gazdasági sajtóval is egyaránt jól szót értő Joko Widodo (vagy becenevén Jokowi) indonéz elnök az utóbbi években elég sikeresen kultiválta a modernizálódó, fejlődő és a nemzetközi porondon is egyre befolyásosabbá váló Indonézia képét. 275 milliós országába az utóbbi években egyre több keleti és nyugati befektetés érkezik; 350 kilométer/órás sebességre képes gyorsvasutat építtet a kínaiakkal; szeretne egy egész új fővárost felhúzni Borneo dzsungeles területein; és a rend kedvéért az olimpiarendezést is megpályázná.

Közben nemrég Indonézia adott otthont a világ húsz legnagyobb gazdaságából álló G20 csúcstalálkozójának, ahol Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő egymásnak adták az ajtót Jokowinál, az indonéz vezető pedig a maga szerény eszközeivel megpróbált közvetíteni az orosz–ukrán háborúban.

A világ legnépesebb, hagyományosan mérsékelt és szekuláris muszlim országa az utóbbi hetekben azonban nem igazán modernizációs törekvéseivel került be a hírekbe. Pont ellenkezőleg: december elején új büntető törvénykönyvet fogadott el az indonéz parlament, amely egyebek mellett

egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a házasságon kívüli szexet, büntethetővé teszi az elnök megsértését és az istenkáromlást, valamint tiltja az előzetes bejelentés nélküli tüntetést és a hivatalos indonéz állami ideológia megsértését.

A törvénykönyv a bírálók szerint súlyos visszalépést jelent a két és fél évtizede tartó indonéz demokratikus kísérlet számára, alááshatja az elnök modernizációs céljait és hazavághatja az indonéz turisztikai ipart, amelynek legfontosabb bevételi forrását a házasságon kívüli szexet relatíve gyakran művelő fiatalabb turisták adják. Egyes interpretációk szerint ugyanakkor a törvénycsomag pont a modernizációs törekvések és a konzervatívabb muszlim társadalmi nézetek közti ellentmondást próbálja áthidalni a maga furcsa módján.

Nem a modernitás jelképe

A parlament által nagyon széles többséggel elfogadott törvénykönyv értelmében 2025-től maximum egyéves börtönnel lehet sújtani a házasságon kívüli szexet, és fél éves büntetés járhat azért is, ha nem házas emberek együtt élnek. Tilos lesz továbbá a fogamzásgátlás népszerűsítése és az abortusz is, bár az anya életének veszélyben forgása és nemi erőszak esetén elvetethető a magzat, utóbbi esetben maximum 12 hétig. (Az abortuszra vonatkozó rész nem tér el az eddigi szabályozástól.)

Büntethető lesz továbbá az aktuális elnök és alelnök, az állami intézmények, valamint az indonéz állami ideológia, az alkotmányba foglalt öt, relatíve tág elv, a pancsa sila (egyistenhit, emberiesség, nemzeti egység, deliberatív demokrácia, társadalmi igazságosság) megsértése, a blaszfémia, valamint a hitelhagyás támogatása (utóbbi értelmében négy év börtönt is ki lehet szabni arra, aki rábeszél valaki mást, hogy hagyja el vallását). Egy ehhez hasonló törvény már korábban is érvényben volt, de azt 2006-ban a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek találta, és eltörölte.

Amikor a büntető törvénykönyv előző tervezetét 2019 szeptemberében nyilvánosságra hozták, az 1998-as forradalom óta nem látott tüntetések indultak az országban. A nagyrészt diákokból álló tömeg a tervezet visszavonását követelte, arra hivatkozva, hogy annak számos rendelkezése archaikus, belenyúl a magánéletükbe és korlátozza emberi jogaikat. A házasságon kívüli szex és együttélés kriminalizálása például indonézek millióit érinti.

Akkor Joko Widodo elnök a törvény elfogadásának elnapolását kérte a parlamenttől, és a tervezet csak idén nyáron került újra elő, bár a korábbiakból tanulva nem hozták nyilvánosságra a teljes szöveget. Most a tiltakozásokat részben azzal próbálták leszerelni, hogy több rendelkezést valamelyest enyhítettek.

A házasságon kívüli szex bűntettét például csak akkor vizsgálják, ha azt az elkövető egy családtagja jelenti be. Ez jelentősen leszűkíti azok körét, akiknek félnivalójuk lehet, és az Indonéziába látogató külföldi turisták számára is megnyugvást jelenthet. A másik fő engedmény, hogy az új jogszabályok csak 2025-ben, Jokowi mandátumának lejárta után lépnek életbe, és az ígéretek szerint addig még finomítják a betartatás részleteit.

Indonéz és külföldi jogvédők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a fiatalok és a szexuális kisebbségek ellen így is fel lehet használni a törvényt.

Bár a homoszexualitást explicite nem büntetik, miután a melegházasságot nem ismerik el az országban, az azonos neműek közti szexuális kapcsolat automatikusan törvénysértőnek számít – az ilyesmit pedig a Pew egy 2019-es felmérése szerint az indonézek 80 százaléka elítéli, azaz a potenciális feljelentők köre elég tág. A törvényt újságírói szervezetek is bírálták, miután szerintük az a sajtó elhallgattatására és a gyülekezési szabadság korlátozására is alkalmas. Kutatók arra is emlékeztettek, hogy a korábbi autokratikus kormányok hasonló törvényekre hivatkozva csukták le bírálóikat.

Az új büntető törvénykönyv támogatói, köztük az igazságügyi és emberi jogi miniszter, elsősorban azzal érvelnek, hogy a reformra a holland gyarmatosítás korából az országra hagyott jogszabályok felülírása miatt van szükség. Az előző büntető törvénykönyv 1918-ból, a holland gyarmati időszakból származik, bár az ország függetlensége óta jó pár változtatáson átesett. Az egyik probléma, hogy a módosítások ugyanakkor gyakran átfedésben vannak a korábbi szöveggel, de sok az átfedés az egyes pontok között is. A másik, politikai jellegű magyarázat az új törvénykönyv szükségességére, hogy mégse járja, ha az ország több mint hetven évvel a függetlenség kivívása után sem rendelkezik saját, a gyarmatosító kézjegyétől és elveitől megtisztított büntető törvénykönyvvel.

Feljövőben a konzervatívok

Indonézia sosem volt a liberális demokrácia fellegvára. Miután 1949-re nagy nehezen elűzték a 17. század eleje óta változó sikerrel, de – folyamatos helyi ellenállás során – jelentős emberáldozatok és gazdasági károk mellett kizsákmányoló holland gyarmattartókat, az indonéz függetlenségi mozgalom egyik vezéralakja, Sukarno gyorsan megszilárdította hatalmát.

Ez 1965-ig tartott, amikor a kommunisták megerősödésétől tartó hadsereg részben saját indíttatásból, de az „antiimperialista” Sukarno megbuktatásában érdekelt Egyesült Államok támogatásával átvette az uralmat, és amerikai és brit kooperáció mellett lemészárolta a kommunistának tartott elemeket – az erőszak becslések szerint félmillió és egymillió közötti áldozatot szedett. Ezt követően a hadsereg vezetője, Suharto ragadta magához a hatalmat, aki végül az 1997–1998-as ázsiai pénzügyi válságot követő zavargásokba bukott bele. A Suharto utáni rendszerben megjelentek a szabad választások, a politikai és polgári jogok, és Indonézia egy relatíve szabad országgá vált.

Ugyanakkor a Suharto idején elfojtott iszlamizmus is megerősödött. Bár az indonéz lakosság döntő többsége, 87 százaléka muszlim, és ezzel Indonézia a világon a legnagyobb muszlim népességgel bíró ország,

az ország politikai rendszere szekuláris alapokon nyugszik, és a keményvonalas iszlamista ideológia hagyományosan távol áll az indonéz társadalomtól, a konzervatív iszlám képviselői a parlamentben sem képviselnek számottevő erőt.

Azonban kisebb szélsőséges csoportok hosszú ideje terrorizálják a szigetországot, és az utóbbi években több radikálisabb társadalmi mozgalom is életre kapott, nagyobb teret kaptak a közel-keleti pénzből fenntartott vallásos iskolák, a keményvonalasabb nézetek társadalmi bázisa nőtt.

Az elsősorban a városias, a (helyi viszonyok között) liberálisabb rétegekre támaszkodó Jokowi kormánya erre hivatkozva az államigazgatásban és a politikai ellenzékének tagjai között is üldözni kezdte a radikálisabb iszlamistákat, több mozgalmat be is tiltott – bírálói szerint gyakran a szólás- és vallásszabadság kárára.

Ennek fényében az új büntető törvénykönyv furcsa lépésnek tűnhet az elnöktől. A törvénykönyv liberális bírálói szerint annak részletei az iszlám konzervatív értelmezéseinek erősödő befolyását jelzik, és az iszlám vallási törvénykezés, a saría előszobájának tartják a dolgot, amely szerintük veszélyt jelent a szexuális, etnikai és vallási kisebbségekre, de általában véve minden indonéz állampolgár jogaira nézve.

Taktikai okok

A dologra az egyik magyarázat, hogy Jokowit kevésbé érdeklik a társadalmi kérdések, annál jobban a gazdasági ügyek és az infrastruktúra fejlesztése. Ehhez ugyanakkor jelentős állami erőforrások mozgósítása, és következésképpen politikai és társadalmi béke és stabilitás szükséges.

Ebből a megközelítésből a törvénykönyv konzervatívabb elemei az iszlamistáknak nyújtott békejobbként értékelhetők az utóbbi évek hajtóvadászata után. Más, a polgári és politikai jogok korlátozása miatt bírált rendelkezések pedig vélhetően Jokowi és partnerei azon elképzelését tükrözik, hogy elejét vegyék a (részben pont az iszlamistákhoz köthető) populista agitációnak, amely szerintük veszélyt jelent a modernizációs céljaikra nézve. Más szóval a konzervatív muszlimok megkapják a jelképes társadalompolitikai követeléseiket, ha nem emelik fel a hangjukat.

Ha ez volt a cél, az annyiban sikerült, hogy a 2019-es közfelháborodással és tömegtüntetésekkel szemben most elég visszafogott társadalmi reakciót szült a törvénykönyv:

Jakartában és más nagyvárosokban ugyan voltak kisebb tüntetések, de közel sem fenyegetett forradalommal vagy zavargásokkal a helyzet.

Ezzel együtt a törvény a keményvonalas iszlamistákat sem győzte meg. Az indonéz parlamentben egyedül az egyetlen szigorúbban iszlamista párt, a Virágzó Igazság nevű formáció szavazott nemmel a csomagra, miután a párt egyebek mellett a homoszexualitás nyílt tilalmát követelte.

A „kompromisszumos” törvénykönyv az iszlamista terrornak is ürügyet adott. A múlt héten Jáva szigetén egy, a hatóságok szerint az Iszlám Állam néven ismert terrorcsoport helyi fiókszervezetéhez tartozó öngyilkos merénylő számos feljegyzést hagyott hátra, amelyek a „hitetlenek törvénykönyvét” bírálták. (Nem mintha az Iszlám Államnak és kapcsolt szervezeteinek külön ürügy kellene a robbantgatásra, és lefegyverezhetők lennének konzervatívabb törvényekkel).

Nem biztos, hogy jó biznisz

A törvénykönyv a bírálói szerint gazdaságilag is árthat az országnak. Egyrészt a házasságon kívüli szex tilalma a turisztikai szektor képviselői szerint hazavághatja az ország egyik fő bevételi forrását, miután Bali szigete és más indonéz influenszer-Mekkák nem elsősorban a házas utazók körében közkedveltek.

Másrészt a törvény nemzetközi sajtója sokat árthat Jokowi renoméjának és az elnök által az utóbbi években felépített brandnek országa modernizációjáról. Ez már csak azért is rosszul jönne Jokowinak, mert nagy gazdasági céljai csak mérsékelten haladnak. 2020-ban a koronavírus járvány óta először került recesszióba az indonéz gazdaság a Suharto-rendszer bukása óta, de az eredmények már ezt megelőzően is közepesek voltak.

A transzformatív szlogenek mögött gyakran a régi, protekcionista és etatista gazdaságpolitikai beütések álltak, amelyek az ország jövedelmi szintjéhez képest átlagos gazdasági teljesítménnyel párosultak: 2014-es hatalomra jutása és 2019 között 5 százalék körül mozgott az éves növekedés, az egy főre eső növekedés pedig nem érte el a 4 százalékot, ami nem erősebb, mint a sokkal gazdagabb Magyarország növekedési üteme volt az adott időszakban.

A nagy infrastrukturális beruházások közben jelentős állami kiadásokkal és növekvő adósságteherrel jártak, miközben az utóbbi idők világgazdasági turbulenciái az áhított új főváros tervét is veszélybe sodorták. Jokowi bírálói pedig

már a büntető törvénykönyv elfogadása előtt is azzal vádolták az elnököt, hogy a nagy állami gazdaságfejlesztés és az iszlamista veszély ürügyén elkezdte lebontani a hatalmával szembeni fékeket és ellensúlyokat.

„Nagyon rossz (a büntető törvénykönyv elfogadásának) az időzítése. A G20-csúcs körül nagy volt az izgalom, hogy egy eddig elfeledett óriás végre megkapja a figyelmet, amelyet érdemel, és már nem a kispályán játszik. Ezt a mostani nemzetközi szalagcímek szertefoszlatták” – mondta az Eurasia Group nevű tanácsadó cég egy munkatársa a Financial Timesnak.