A korrupcióval vádolt Eva Kaili már nem az Európai Parlament alelnöke

2022. december 13. – 13:49

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament (EP) kedden Eva Kaili képviselő alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött – derül ki a EP közleményéből.

A korrupciós botrányba keveredett görög képviselő alelnöki megbízatásának megszüntetéséről szóló döntést 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett fogadták el, ami megfelel a leadott szavazatok kétharmada és a parlamenti képviselők többsége alkotta kettős többségnek.

Mint korábban a Telexen is megírtuk, Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három társát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzért lobbiztak Katar mellett az EP-ben. A hírre Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azonnali hatállyal felfüggesztette Eva Kaili alelnöki hatáskörét, most pedig annak végleges megszüntetésétől is döntöttek.

Az eljárást az EP elnökéből és a parlamenti képviselőcsoportok vezetőiből álló Elnökök Értekezlete egyhangú döntéssel meghozott határozata indította el délelőtt. A parlamenti plenáris ülésen kedd délután tartanak vitát a katari korrupció gyanújával és az európai intézmények átláthatóságának és elszámoltathatóságának általános igényével kapcsolatban, csütörtökön pedig közös állásfoglalást is kiadnak majd.

Az Elnökök Értekezlete egy közös nyilatkozatot is elfogadott, amiben többek között azt írják, „megdöbbenéssel és mélységes aggodalommal” figyelik a korrupciós vádakról szóló híreket, és továbbra is teljes mértékben támogatni fogják
a rendőrség és az igazságszolgáltatás munkáját az igazságszolgáltatás biztosítása érdekében. Mint írják, minden érintettet felelősségre kell vonni,

„az Európai Parlament pedig belső reformot fog kezdeményezni annak érdekében, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság megerősödjön, és vízhatlanná váljon”.

„Nem nyugszunk, amíg az intézményünkbe vetett teljes bizalom helyre nem áll” – zárják a nyilatkozatot.

A Politico szerint pénteken a belga szövetségi rendőrség 16 razzia során öt olyan személyt talált, akik szerintük „bűnszervezet, korrupció és pénzmosás gyanúját keltik”. A házkutatások során 600 ezer eurónyi készpénzt, telefonokat és számítógépeket is lefoglaltak. Kezdetben nem merültek fel nagy nevek a listán, mindaddig, amíg az Európai Parlament egyik vezetője, Eva Kaili szocialista EP-képviselő is őrizetbe került. A Transparency International vezetője szerint a katari botrány lehet az állítólagos korrupció „legkirívóbb esete” az Európai Parlamentben az elmúlt években.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az EU korrupciós botránya a „legnagyobb aggodalomra ad okot”, a vádak pedig rendkívül aggasztóak, nagyon súlyosak.

Az ügyben Orbán Viktor sem késett a reakcióval, hétfő reggel kárörvendő mémmel kívánt jó reggelt az Európai Parlamentnek a Twitteren.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!