A hét elején Törökországban találkozott a CIA és az orosz hírszerzés vezetője

2022. november 17. – 13:50

Másolás

Vágólapra másolva

William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója és Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója „kényes” kérdéseket vitatott meg, amikor a héten Törökországban találkoztak – közölte csütörtökön Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes. „Az ott megvitatott kérdések érzékeny természetűek voltak” – mondta Rjabkov, hozzátéve, hogy a kapcsolatfelvételt az amerikai fél kezdeményezte. Az Interfax orosz hírügynökség azt írja, hogy a találkozó november 14-én volt Ankarában.

Az orosz külügyminiszter-helyettes azt is mondta, hogy még ebben a hónapban további kapcsolatfelvételre kerül sor az Egyesült Államokkal, még azelőtt, hogy november 29. és december 6. között Kairóban összeül a New START fegyverkezési szerződéssel foglalkozó kétoldalú konzultatív bizottság.

A New START az utolsó fennmaradt fegyverzetcsökkentési megállapodás az USA és Oroszország között, aminek értelmében a két atomhatalom maximum 1550 alkalmazásra kész stratégiai nukleáris fegyvert birtokolhat. Az egyezményt 2021 februárjában újabb öt évre meghosszabbították.

A Sky News beszámolója szerint Burns az ankarai találkozón figyelmeztette Nariskint a nukleáris fegyverek bármilyen alkalmazásának a következményeire. Ez az első ismert, magas szintű, személyes amerikai-orosz kapcsolatfelvétel azóta, hogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!