Wyborcza: A Balin alvó Bidenre várt a lengyel kormány a rakétával kapcsolatos hírek közlésekor

2022. november 17. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnökre várt a lengyel kormány, a Bali szigetén rendezett G20-találkozón résztvevő elnök viszont épp aludt, ezért késlekedtek sokáig Varsóban kedden este lengyel területre hullott rakétáról szóló hírek közlésével – derítette ki a Gazeta Wyborcza lengyel napilap. Nyomozásuk szerint a lengyel kormány saját információi és a légterükben tartózkodó NATO-radarrepülőről származó adatok alapján már a két ember életét követelő szerencsétlenség után nem sokkal tisztában volt azzal, hogy az ország területére hulló rakéta egy ukrán légvédelmi rakéta volt, ezt sokáig nem hozták nyilvánosságra.

A kommunikációs zavart az okozta, hogy a varsói vezetők kapcsolatba szerettek volna lépni a Fehér Házzal, de nem tudták elérni Biden elnököt, aki Balin vett épp részt a G20-as csúcson, és az időeltolódás miatt épp aludt. Mikor néhány óra múlva felébredt, ő jelentette be, hogy a rakéta valószínűleg nem Oroszországból érkezett.

A lap szerint a lengyel kormány Kijevvel is folyamatos kapcsolatban volt, és az ukránok végig ragaszkodtak ahhoz, hogy a rakétát az oroszok lőtték ki.

Az utólagos vizsgálatok szerint az oroszok aznap az ukrajnai Lvivtől kb. 70 kilométerre lévő Dobrotvir szénerőművet lőtték, az volt a céljuk, hogy ellehetetlenítsék Lviv és a nyugat-ukrajnai régió energiaellátását, valamint elvágják a Lengyelországot Ukrajnával összekötő energiavezetékeket. Ennek érdekében H-101-es cirkálórakétákkal vették célba az erőművet, ezeket próbálta az ukrán légvédelem Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerekkel semlegesíteni.

Az ukránok két-három rakétát lőttek ki, és az egyiknek sikerült is elpusztítania az erőmű felett repülő orosz H-101-est, a másik viszont ahelyett, hogy a levegőben felrobbant volna a célpontja megsemmisülése után, tovább repült. Ennek maradványai csapódhattak be a határ lengyel oldalán lévő Przewodowóban, egy gabonasiló mellett, ahol épp egy traktor állt a hídmérlegen, kukoricával megrakott pótkocsival. A siló tulajdonosa és egyik munkása halt meg.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!