Pennsylvania leendő demokrata szenátora nem hitt a győzelemben

2022. november 9. – 07:51

Másolás

Vágólapra másolva

„Sosem hittem volna, hogy sikerül ezeket a vörös megyéket kékre változtatni” – idézte a CNN Pennsylvania győztes szenátorjelöltjét, utalva arra, hogy demokrataként olyan helyeken hozta el a szavazatokat a félidős választáson, amelyek a felmérések alapján a republikánusoknak kedveztek. John Fetterman így 49,9 százalékot szerzett reublikánus ellenfelével, Mehmet Ozzal szemben, aki 47,7 szavazatot gyűjtött be. Mögöttük 0,6-1,5 százalék között szerzett szavazatot három másik jelölt.

Oz vereségében szerepet játszhatott szigorú abortuszellenes álláspontja is, amelyről egy tévévitában úgy beszélt, mintha az nem lenne széles társadalmi vita témája. „Erről a nőknek, orvosoknak és a helyi politikusoknak kell dönteniük” – emlékeztetett a BBC. A nyilatkozatból elsősorban az utolsó kitétel volt hangsúlyos, jelezve, hogy ez jelenleg ismét nem szövetségi szinten szabályozott kérdés.

A szavazati arányok látványosan eltérnek a választók neme szerint is: Fetterman a nők szavazatának 57 százalékát hozta el, a férfiak között viszont csak 43 százalékot szerzett – ám győzelméhez már ez is elegendő volt.

Fetterman előzetesen kevéssé valószínűsített sikere fontos fegyvertény a demokratáknak, de az új szenátornak személyesen is, aki megemlítette, hogy májusban stroke-ot kapott így kampánya majdnem zátonyra futott. Feleségének külön köszönetet mondott, aki elmondása szerint megmentette az életét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!