NATO-csatlakozás: a svédek azt ígérték, hogy teljesítik a törököknek tett ígéreteiket, Erdoğan konkrét lépéseket vár

2022. november 8. – 20:07

Másolás

Vágólapra másolva

Svédország maradéktalanul teljesíteni fogja Törökországnak tett vállalásait a NATO-csatlakozással kapcsolatban – mondta svéd kormányfő, Ulf Kristersson Ankarában. A júniusban aláírt memorandumot végrehajtva Svédország nem fog párbeszédet folytatni terrorszervezetekkel, ígérte Kristersson. Ankara azért vétózta meg a svédek NATO-csatlakozását, mert szerinte Stockholm a török vezetés által terroristának tartott csoportokkal is tárgyal, többek között a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) is.

„Svédországnak konkrét lépésekkel kell végrehajtania a Törökországnak tett vállalásait NATO-csatlakozása érdekében” – reagált Recep Tayyip Erdoğan török elnök, a svéd miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján. Erdoğan szerint Svédország a saját biztonsága érdekében akar NATO-tag lenni, Törökország pedig olyan Svédországot akar látni, amely „támogatja Ankara biztonsági aggályainak eloszlatását”.

Recep Tayyip Erdogan török államfő (j) és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kezet fog az ankarai elnöki palotában tartott sajtótájékoztatójuk végén – Fotó: Necati Savas / MTI / EPA
Recep Tayyip Erdogan török államfő (j) és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kezet fog az ankarai elnöki palotában tartott sajtótájékoztatójuk végén – Fotó: Necati Savas / MTI / EPA

Svédország és Finnország még június végén jelezte a NATO-nak, hogy csatlakoznának a katonai szövetséghez. Ennek jóváhagyásához mind a harminc tagország támogatása kell. Eddig két ország nem ratifikálta a finnek és a svédek csatlakozási kérelmét: Törökország és Magyarország. A török a fent leírtak miatt nem bólintottak még rá a kérelemre, azonban az nem ismert, hogy a magyar Országgyűlés miért nem veszi napirendre az ehhez kapcsolódó, július közepén benyújtott javaslatot.

Kedden az MSZP és a DK is kezdeményezte, hogy egészítsék ki a napirendet a kérdéssel, de a kormánypárti többség kétszer is leszavazta a javaslatokat – írja a 444. A négynapos parlamenti hét tervezett napirendjében nem szerepel a két ország csatlakozási kérelmének jóváhagyása, ehelyett többek közt az Aranybulla-napról és annak jelentőségéről vitáznak a honatyák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!