Fél szemére megvakult és nem tudja használni az egyik kezét az augusztusban megkéselt Salman Rushdie

2022. október 23. – 15:17

Másolás

Vágólapra másolva

Salman Rushdie fél szemére megvakult és nem tudja használni az egyik kezét – írja a Guardian. A 75 éves írót augusztusban egy férfi 10-15-ször megszúrta egy késsel egy irodalmi fesztiválon. Máj-, ideg- és szemsérülésekkel szállítottak kórházba, két napig lélegeztetőgépen volt.

„A sérülései súlyosak voltak, de az egyik szemére elvesztette a látását” – mondta az El País-nak Andrew Wylie, az író ügynöke.

„Három súlyos sebet volt a nyakán. Az egyik keze mozgásképtelen, mert a karjában lévő idegeket elvágták. És még körülbelül 15 seb van a mellkasán és a törzsén. Szóval brutális támadás volt.”

Azt nem árulta el, hogy az író kórházban van-e még, csak annyit, hogy életben van és túléli a sérüléseit.

Az író évek óta halálos fenyegetéseket kap muszlim közösségektől az 1988-ban megjelent Sátáni versek című könyve miatt. 1989-ben Irán akkori legfőbb politikai és vallási vezetője, Khomeini ajatollah fatvát adott ki, amelyben a megölésére szólított fel az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.

A támadó, a 24 éves Hadi Matar első bírósági meghallgatásán ártatlannak vallotta magát. és meglepte, hogy az író túlélte a támadást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!