Boris Johnson nem indul a brit miniszterelnöki posztért

2022. október 23. – 22:44

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért.

A bejelentés azt jelenti, hogy párt új vezetője – és így az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke – nagyon nagy eséllyel az egyébként is favoritnak tartott Rishi Sunak, Johnson egykori pénzügyminisztere lesz.

Boris Johnson, az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke – Fotó: Daniel Leal/AFP
Boris Johnson, az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke – Fotó: Daniel Leal/AFP

Johnson azzal indokolta döntését, hogy jóllehet összegyűjtötte a jelöltséghez szükséges számú támogatót az alsóházi tory frakció tagjai közül, „mégsem lenne helyénvaló”, ha indulna a versengésben, mivel egységes parlamenti háttér nélkül nem lehet hatékonyan kormányozni.

A szavazáshoz való induláshoz 100 képviselő támogatását kell összegyűjteni. Johnsonnak saját bevallása szerint sikerült ennyit összegyűjtenie, de nyilvánosan csak körülbelül 60 képviselő állt be mögé vasárnap estig.

A volt miniszterelnök karibi nyaralását megszakítva tért vissza az Egyesült Királyságba, hogy előkészítse esetleges újraválasztását. Sunakkal és Penny Mordaunttal is beszélt visszatéréséről, de nem szerezte meg a támogatásukat.

Sunaknak több mint 140 bejelentett támogatója van, míg Mordauntnak mindössze 25. Igaz valószínűleg Johnson támogatói közül sokan átpártolnak majd hozzá, illetve van még több mint száz képviselő, akik még nem kötelezték magukat el egyik jelölt mellett sem. Így még Mordauntnak is lehet esélye arra, hogy összegyűjtse a szükséges 100 jelölést hétfő délutánig.

„Hiszem, hogy sokat tudnék nyújtani, de attól tartok, hogy ez egyszerűen nem a megfelelő időpont” – idézte a Guardian Johnsont.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!