Rishi Sunak elindul a brit miniszterelnöki posztért, de Boris Johnson támogatói szerint a volt kormányfő is ringbe száll

2022. október 23. – 12:35

Másolás

Vágólapra másolva

Rishi Sunak elindul a brit miniszterelnöki pozícióért – jelentette be vasárnap délelőtt. A volt pénzügyminiszter a második hivatalos induló, és eddig már több mint 100 konzervatív képviselő nyilvános támogatását szerezte meg, írja a Sky News.

Korábban a csütörtökön lemondott Liz Truss legyőzte Sunakot a miniszterelnöki pozícióért folytatott versenyen. Truss lemondásáról, annak okairól és a brit belpolitikában „robbanásszerűen” kibontakozott káoszról ebben a cikkben írtunk bővebben. Hat héttel a legutóbbi vezetőválasztás után Sunak bejelentette: újra elindul, hogy „ő legyen a Konzervatív Párt következő vezetője és a miniszterelnök”.

Ahhoz, hogy valóban ringbe szállhassanak, a vezetőjelölteknek legalább 100 képviselő támogatására van szükségük – Sunak a BBC és a Sky összesítései szerint is már több mint 120-at összegyűjtött. Mellette Penny Mordaunt az egyetlen eddig, aki hivatalosan megerősítette, hogy indul a miniszterelnöki pozícióért, de neki eddig jóval kevesebb, valamivel több mint 20 nyilvános támogatója van.

Egyelőre úgy néz ki, Boris Johnson volt miniszterelnök is újra pályázni fog a vezetésre, a támogatójának számító Jacob Rees-Mogg üzleti miniszter például egy vasárnapi rádióbeszélgetésben azt mondta: egyértelmű, hogy Johnson indulni fog, hiszen nagy a támogatottsága. Nyilvánosan azonban eddig a BBC és a Sky összesítései szerint kevesebb mint 60-an álltak ki eddig Johnson mögött. Támogatói azonban állítják, hogy meglesz a hétfő délutáni határidőig a több mint 100 képviselője. Több mint 160 képviselő egyelőre még nem jelezte nyilvánosan, kit preferálna.

Egyelőre azonban a karibi nyaralását megszakítva szombaton hazaérkező Johnson még nem jelentette be, hogy valóban ringbe száll-e. Azt is sokan találgatják, miről szólhatott Sunak és Johnson szombat esti megbeszélése. Egyesek szerint a két politikus valamiféle alkut köthetett, Sunak így akarhatja bebiztosítani győzelmét, ennek azonban egyelőre semmi jele nincs. Sunak a Boris Johnson bukásához vezető lázadás fő arca volt a Konzervatív Párton belül.

Sunak egyelőre nem tett említést kampányszövegében Johnsonról: csak arról beszélt, hogy „világos tervei vannak a problémák megoldására”. Az ellenzéki Liberális Demokraták ezzel vitáznak: szerintük nem annak a Konzervatív Pártnak kellene vezetnie az országot, amely „ezt a helyzetet is okozta”. Hozzátették, Sunak „volt az a pénzügyminiszter, aki megemelte a családok adóját, és több milliárd fontot veszített el az adófizetők pénzéből”. A legnagyobb ellenzéki erő, a felmérésekben most a torykkal szemben jókora előnnyel vezető Munkáspárt is előrehozott választásokat sürget.

Liz Truss utódját azonban házon belül és gyorsan döntenék el a konzervatívok. Hétfőn délután kettőig kell a potenciális indulóknak legalább 100 képviselő támogatását megszerezniük. Ha ez két jelöltnek is sikerül, akkor péntekig a párt teljes tagsága dönt közöttük online szavazáson. Ha csak egy jelölt mögött állna 100-nál több képviselő hétfőn, akkor már aznap eldőlhet az utódlási harc – ez a mostani állás szerint Sunak győzelmét jelentené. Sunak és Johnson közül a tagság körében viszont a volt kormányfő népszerűbb a felmérések alapján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!