Eredetileg a szlovák kormányfőt akarta meggyilkolni az a férfi, aki két embert lelőtt egy pozsonyi melegbárnál

2022. október 19. – 23:25

Másolás

Vágólapra másolva

Eredetileg Eduard Heger szlovák kormányfőt akarta meggyilkolni az a férfi, aki múlt szerdán két férfit lelőtt egy pozsonyi melegbárnál, majd magával is végzett.

Stefan Hamran szlovák rendőrfőnök a TV Joj műsorában arról beszélt, hogy a 19 éves fegyveres elkövető október 12-én többször is megközelítette a miniszterelnök magánlakását. Mivel Heger nem volt otthon, ezért a férfi a városközpontban található melegbárhoz ment, amely már szintén hosszabb ideje lehetséges célpontjai között szerepelt – írja az MTI.

A támadó a Teplaren nevű melegbár előtt agyonlőtt egy 26 és egy 23 éves férfit, és súlyosan megsebesített egy 28 éves nőt, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrség csütörtökön holtan találta, feltételezhetően öngyilkos lett. A támadó a gyilkosságok előtt közzétette az interneten, hogy mire készül. A Twitteren és egy másik csatornán gyűlölködő üzeneteket osztott meg, illetve közölt egy homofób és neonáci hangvételű „kiáltványszerűséget” is, amelyben az LMBTI-közösség tagjaival és zsidókkal szembeni erőszakra buzdított – írta a Sme.sk hírportál.

A rendőrség kezdetben gyűlölet-bűncselekményként kezelte az esetet, hétfőtől azonban már terrorcselekménynek tekinti a kettős gyilkosságot és gyilkossági kísérletet.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!