Meztelen felsőtest, macsóskodás, kutyák, fegyverek – 70 éves Vlagyimir Putyin

2022. október 7. – 17:30

frissítve

Meztelen felsőtest, macsóskodás, kutyák, fegyverek – 70 éves Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin szibériai vakációján Kizilben 2009. augusztusában – Fotó: Alexey Druzhinin / Ria Novosti / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Idén februárig egy Európa peremén uralkodó, energiahordozók felett diszponáló autokrataként ismerte a világ, ma már sokak szemében a világ első számú agresszora és több tízezer ember haláláért felelős. Vlagyimir Putyin október 7-én lett 70 éves.

Vlagyimir Vlagyimirovics 1952-ben született az akkor Leningrádnak nevezett Szentpéterváron gyári munkás apa és segédmunkás anya gyermekeként. Saját bevallása szerint gyerekkorában más gyerekekkel és patkányokkal kellett megküzdenie a boldogulásért, és ekkoriban tanulta be a mára különös jelentőséget nyert aranyszabályt, miszerint „ha a harc elkerülhetetlen, neked kell bevinned az első ütést”.

Putyin szorgalmas, jó tanulóként jutott be a Leningrádi Állami Egyetem jogi karára, ebben az időben lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába, amelynek 1991-es betiltásáig tagja maradt. Karrierje a KGB-ben indult be, ügynökként többek között az NDK-t is megjárta.

A rendszerváltás után egy időre elveszítette pozícióit, ekkor saját bevallása szerint taxisofőrként dolgozott, kapcsolatait azonban nem veszítette el. Így lehet, hogy 1996-ban komoly pozíciót szerzett a moszkvai vezetésben, 1999-ben pedig miniszterelnöknek nevezték ki. Innen már nem volt messze, hogy 2000-ben ő legyen a sokak által gyengekezűnek és határozatlannak tartott Borisz Jelcin utódja.

Putyin elnökké válásától kezdve a szupermacsó nemzetvédő képét vette fel, sokszor kívülről nevetségesen is férfiaskodó pózokba helyezve magát. A róla közzétett képek így egy minden gépet, állatot és embert kezelni és irányítani képes emberi bőrbe bújt medve benyomását adják.

Fotó: Sergei Karpukhin / Reuters
Fotó: Sergei Karpukhin / Reuters

A minden járművet magabiztosan vezető Putyin 2010-ben Harley Davidson-motoron érkezett meg a krími Szevasztopolba az orosz és ukrán motorosok találkozójára. A két nemzet viszonya azóta komoly fordulatot vett, Putyin Oroszországa 2014-ben Krímet, idén pedig egész Ukrajnát lerohanta.

Fotó: Aleksey Nikolskyi / Ria Novosti / Kremlin / Reuters
Fotó: Aleksey Nikolskyi / Ria Novosti / Kremlin / Reuters

Putyin elnöksége első éveiben Oroszország fokozatosan elfordult a Szovjetunió felbomlása után kialakult demokratikus berendezkedéstől. Az országban továbbra is tartanak választásokat, de azok tisztaságát egy független nemzetközi szervezet sem ismeri el.

Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images
Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images

Putyin 63. születésnapját Szocsiban töltötte, ahol jéghokizott az észak-amerikai National Hockey League bajnokság sportolóival. Putyin mindig is rajongott a sportokért, és Oroszországban természetesen kiemelt szerepet játszanak az elit hagyományos kedvencei, a jeges sportok.

Fotó: Alexey Nikolsky / Sputnik / Kremlin / Ria Novosti / Reuters
Fotó: Alexey Nikolsky / Sputnik / Kremlin / Ria Novosti / Reuters

Putyin kedvence mindig is a dzsúdó volt. Állítása szerint kemény gyerekkora késztette arra, hogy megtanuljon küzdősportolni, és ezt máig is gyakorolja. A feketeöves Putyint idén február 27-én, három nappal Ukrajna lerohanása után fosztották meg a Nemzetközi Judoszövetség tiszteletbeli elnöki posztjától.

Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images
Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images

Putyin a járművek mellet fegyverekkel is szívesen fotózkodik, ezen a képen például egy Kalasnyikov gépfegyverrel pózol a cég izsevszki gyárában. Az utóbbi években Oroszország nagy erőfeszítéseket tett a hadserege fejlesztésére, más kérdés, hogy az Ukrajna elleni háború kudarcai alapján ez nem járt sok sikerrel.

Fotó: Kremlin Press Office / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Kremlin Press Office / Anadolu Agency / AFP

A fosszilis energiahordozókban gazdag Oroszország nemzetközi befolyása jóval nagyobb, mint amit valódi gazdasági teljesítménye igazolna. Az ország nagyon hatékonyan használja ki az energiahordozóiban lévő lehetőségeket, számos olyan állam külpolitikáját befolyásolva, amely sok gázt vagy kőolajat importál tőlük.

Fotó: Jochen Lubke / DPA / AFP
Fotó: Jochen Lubke / DPA / AFP

Putyin egyre diktatorikusabban működő rendszere ellen mind belföldön, mind külföldön rengetegen tiltakoztak az elmúlt húsz évben. Az energiahordozók bősége miatt azonban az idei háború előtt Putyin egyáltalán nem szigetelődött el nemzetközileg, erre csak a háború kitörése után került sor.

Fotó: Alexey Druzhinin / Ria Novosti / AFP
Fotó: Alexey Druzhinin / Ria Novosti / AFP

Putyin, mint modell képeivel minden évben megjelennek naptárak, amelyeket számos országban értékesítenek. Az orosz elnök vadászó és horgászó képei előkelő helyet foglalnak el ezekben a naptárakban.

Fotó: Turkish Presidency Press Office / AFP
Fotó: Turkish Presidency Press Office / AFP

Putyin a Szovjetunió örökségét folytatva nemzetközi nagyhatalom szerepében vezeti a diplomácia világában Oroszországot, gyakran beleszólva a legtávolabbi országok belügyeibe is. Erdoğan török elnök az utóbbi két évtizedben néha Putyin szövetségese, néha riválisa volt.

Fotó: Alexey Druzhinin / AFP
Fotó: Alexey Druzhinin / AFP

Putyin igazi oroszként természetesen a jéghideg telet és a havat is szereti, és ezt (propaganda)fotóin is igyekszik megmutatni. Ezen a képen az északi-tengeren található Ferenc József-földet tekinti meg.

Vlagyimir Putyin orosz és Silvio Berlusconi olasz vezetők – Fotó: Alexey Panov / AFP
Vlagyimir Putyin orosz és Silvio Berlusconi olasz vezetők – Fotó: Alexey Panov / AFP

Silvio Berlusconi valamikori négyszeres olasz miniszterelnök a 2000-es években közeli barátságot ápolt Putyinnal, többször is értékes ajándékokat cseréltek. Az Európai Egyesült Államokat támogató Berlusconi azonban az utóbbi időben eltávolodott egykori barátjától, akiben Ukrajna lerohanása miatt „mélységesen csalódott”.

Fotó: Mikhail Klimentyev / Sputnik / AFP
Fotó: Mikhail Klimentyev / Sputnik / AFP

Az egykori kommunista párttag és KGB-tiszt Putyin rendszere stabilizálódásával fokozatosan egyre közelebb került az orosz ortodox egyházhoz. Az ortodox egyház Kirill pátriárkával az élen ma rengeteget tesz Putyin és a háború legitimálásáért.

Fotó: Alexey DRUZHININ / Ria Novosti / AFP
Fotó: Alexey DRUZHININ / Ria Novosti / AFP

A macsóskodáson kívül Putyin szeret cukiskodni is, gyakran fotózkodik kutyákkal és más állatokkal. 2006-ban, amikor Putyin még nem Orbánnal, hanem Gyurcsánnyal barátkozott, jól kijött Totóval a Gyurcsány-család kutyájával is.

Fotó: Tim Sloan / AFP
Fotó: Tim Sloan / AFP

A 2000-es években Oroszország és az Egyesült Államok még igyekezett jó viszonyt ápolni. Ezen a képen Putyin 2005-ben George Bush amerikai elnökkel kocsikázik Moszkva közelében. Nem sokkal korábban Bush Oroszország „bátorságát és áldozatkészségét” dicsérte, amiért oroszlánrészt vállaltak a nácizmus legyőzésében.

A két ország viszonya azóta, de legkésőbb Ukrajna februári lerohanásától kezdve erősen megromlott, Putyin pedig páriává vált a nemzetközi politikában. A háború kitörése óta Oroszország olyan elszigetelt, mint talán még soha, az ország gazdasága éveket esett vissza, és több tízezer állampolgára halt meg a frontokon.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!