Négyből három amerikai szerint az USA-nak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát – derült ki egy új közvélemény-kutatásból

2022. október 6. – 10:23

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új közvélemény-kutatás szerint négyből három amerikai azt mondja, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, még annak ellenére is, hogy Oroszország nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik.

A Reuters és az Ipsos által 1005 amerikai részvételével végzett online felmérés szerint a megkérdezettek 73 százaléka egyetértett azzal, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát az orosz figyelmeztetések ellenére. A megkérdezettek 66 százaléka vélte úgy, hogy Washingtonnak továbbra is fegyvereket kell biztosítania Ukrajnának, szemben az augusztusi hasonló felmérés 51 százalékos eredményével.

Az eredmények azonban azt is kimutatták, hogy az amerikaiak többsége – 58 százaléka – attól tart, hogy az ország a nukleáris háború felé tart. A megkérdezettek 65 százaléka tart attól, hogy a háború eszkalálódhat, ha Ukrajna még nagyobb hatótávolságú fegyvereket kap. A megkérdezettek 35 százaléka véli úgy, hogy az USA-nak nem kellene beleavatkoznia az orosz–ukrán háborúba, az augusztusi felmérésnél még 40 százalék volt az így vélekedők aránya.

A Biden-kormányzat a háború kitörése óta több mint 16,8 milliárd dollárral segítette Ukrajnát, és az elnök a héten újabb 625 millió dolláros segélycsomagot ígért a kijevi kormánynak.

(Reuters, Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!