A német külügyminiszter egyelőre nem lát esélyt a béketárgyalásokra

2022. október 04. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Annalena Baerbock német külügyminiszter jelenleg nem lát esélyt arra, hogy tárgyalásokat folytassanak Oroszország Ukrajna elleni háborújának befejezéséről. A zöldpárti politikus a Neue Osnabrücker Zeitungnak adott interjújában azt mondta:

„Sajnos Putyin pénteki beszédében világossá tette, mennyire hajlandó jelenleg tárgyalni. Az ajánlata valahogy így hangzott: »Kiraboljuk az országot, leigázzuk a polgárait, és akkor aláírhatjuk«” – mondta Baerbock, aki szerint ez teljességgel a béke ellentéte lenne. „Ez terror és elnyomás” – tette hozzá.

Ennek ellenére a német kormány továbbra is diplomáciai megoldást keres a háború befejezésére, mondta Baerbock. „Minden nap próbálkozunk. Február 24. óta minden nap a világ több mint 190 államának egyike, vagy a világközösség nevében egy nemzetközi szervezet könyörög az orosz elnöknek, hogy hagyja abba a bombázást. Az orosz elnök egyetlen válasza a további atrocitás volt” – mondta.

A német külügyminiszter szerint a háború azonnal véget érne, ha Oroszország abbahagyná Ukrajna pusztítását. „Ha azonban Ukrajna felhagyna a védekezéssel, akkor Ukrajnának vége lenne, és az emberek ellen elkövetett szörnyű bűnök a kijevi mindennapok részét képeznék. Ennek világosnak kell lennie mindenkinek, aki azt követeli, hogy ne támogassuk tovább Ukrajnát” – nyilatkozta Baerbock.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!