A duma és az orosz felsőház jövő hét elején ratifikálhatja a négy megszállt ukrán megye annektálását

2022. szeptember 29. – 18:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A CNN és a Guardian is arról ír, hogy miután Vlagyimir Putyin pénteken aláírja az oroszok által megszállt területek annektálását kimondó rendeletet, a duma és a felsőház jövő hétfőn-kedden szavazhat formálisan a ratifikálásról.

Az ünnepélyes ceremóniát helyi idő szerint pénteken 15 órakor tartják a Kreml Szent György-termében – írja a CNN Dmitrij Peszkovra, Putyin szóvivőjére hivatkozva. Az orosz elnök állítólag beszédet is mond ezután.

Az annexióra azt követően kerül sor, hogy a héten négy, részben orosz megszállás alatt álló ukrán megye, a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck, a 2014-ben annektált Krímtől északnyugatra található Herszon, illetve a Dnyipro folyó felsőbb szakaszán található Zaporizzsja lakossága egy minden szempontból illegitim „népszavazáson” kimondta elszakadását Ukrajnától, és deklarálta csatlakozási szándékát Oroszországhoz.

Az orosz állami televízióban már el is indult a 24 órás visszaszámlálás négy ukrán megye hivatalos csatlakozásáig.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!