Medvegyev szerint a NATO akkor sem avatkozna be Ukrajnában, ha Oroszország atomfegyverhez nyúlna

2022. szeptember 27. – 10:13

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú Telegram-posztban foglalkozott az utóbbi napokban, az orosz atomfenyegetéssel kapcsolatban érkezett nyugati reakciókkal Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz biztonsági tanács jelenlegi elnökhelyettese. Medvegyev nyomatékosította, hogy Oroszország nem blöfföl, és kész előzetes egyeztetés nélkül bevetni nukleáris csapásmérő eszközeit, ha úgy értékeli, hogy közvetlen fenyegetés éri.

A volt orosz elnök kifogásolta Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének és Liss Trussnak, az Egyesült királyság miniszterelnökének kijelentéseit, amelyekben felszólították Oroszországot, hogy hagyjon fel az utóbbi időben rendszeresen alkalmazott atomfenyegetéssel. Medvegyev azzal vádolta Trusst, hogy készen áll arra, hogy nukleáris csapásokat intézzen Oroszország ellen.

A volt orosz elnök ismét hangot adott annak az orosz propagandában állandó elemmé vált kijelentésnek, amely szerint a náci Ukrajnát jelenleg NATO-országok irányítják, de hozzátette, véleménye szerint ezek az országok és a katonai szövetség akkor sem avatkozna be közvetlenül a konfliktusba, ha Ukrajnában atomfegyvert vetnének be. (The Guardian)

Az ügy előzménye, hogy Joe Biden elnök az ENSZ New York-i Közgyűlése előtt élesen bírálta az Ukrajnát február 24-én egyoldalúan megtámadó Oroszországot, amikor azt mondta: „nem foglalhatod el önkényesen egy másik állam területét.” Hozzátette, Vlagyimir Putyin nukleáris fenyegetése Európával szemben felelőtlen, és szerinte egy nukleáris háborún nincs mit megnyerni:

„Egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni és soha nem is lehet megvívni”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!