Dán és svéd szeizmológusok robbanásokat észleltek az Északi Áramlatnál

2022. szeptember 27. – 16:18

Másolás

Vágólapra másolva

A svéd közszolgálati tévé szerint az elmúlt 36 órában svéd és dán szeizmológusok több robbanást is észleltek a Balti-tenger mélyén, méghozzá az Északi Áramlat gázvezetékek – az elvileg működő 1-es és az engedélyezés előtt jegelt 2-es – körül. A Svéd Földrengéskutató Hálózat egyik szeizmológusa azt nyilatkozta, hogy „minden kétséget kizárólag” erős víz alatti robbanásokat észleltek; az első robbanást vasárnap éjjel 2 óra körül, a másodikat hétfő este 7 óra körül.

A robbanások koordinátai megegyeznek a kedden bejelentett két gázszivárgás helyadataival, tehát több mint valószínű, hogy a két eseménynek köze van egymáshoz. Az egyik szivárgás – vagyis most már úgy tűnik: robbanás – eredményeképp felszínre került, egy kilométer átmérőjű folt keletkezéséről a dán haditengerészet videót is készített:

A dán hatóságok az érintett területen hajózási tilalmat rendeltek el, a szivárgás az érintett területen kívül nem jelent veszélyt, és az ország energiabiztonságát sem érinti.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!