Hivatalosan 41 ember halt meg eddig Iránban a tüntetések vérbe fojtása miatt

2022. szeptember 26. – 19:30

frissítve

Hivatalosan 41 ember halt meg eddig Iránban a tüntetések vérbe fojtása miatt
Tüntetők vonulnak fel a meggyilkolt Mahsza Amini képével az északkelet-szíriai, kurdok által ellenőrzött Kamisliben – Fotó: Orhan Qereman / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 450 embert vettek őrizetbe az észak-iráni Mazandaran tartományban az elmúlt napok tüntetéssorozata során, írja a tartomány főügyészére hivatkozva a Guardian. Hivatalosan eddig 41 ember halt meg a zavargásokban, azonban jogvédő szervezetek szerint ez a szám magasabb is lehet.

Az Amnesty International szerint legalább négy gyermek haláláért felelősek a tüntetéseket vérbe fojtó iráni hatóságok. A szervezet jelentése alapján ugyanis „szándékosan és törvénytelenül éles lőszerrel oszlatják fel a tüntetőket”.

„Riasztóan jelzi a halálos áldozatok egyre növekvő száma, hogy miközben a hatóságok leállítják az internetet, a sötétségben mennyire kíméletlenül támadják az emberi életet”

– mondta a brit lapnak az Amnesty közel-keleti és észak-afrikai igazgatója, Heba Morayef.

Részletesen is írtunk nemrég arról, hogy Irán egy hete forrong, miután az erkölcsrendészet letartóztatásában meghalt egy 22 éves kurd nő, Mahsza Amini. Az ország nyugati határán található Szakkez városából érkezett Teheránba szeptember 13-án, hogy elintézzen néhány dolgot küszöbön álló egyetemi tanulmányaihoz, de egy metrómegállónál az iszlám szokások betartatásán őrködő karhatalmi szervezet emberei betuszkolták egy „helytelen” öltözködés miatt előállított nőkkel teli kisbuszba.

Az Aminivel együtt utazó nők elmondása szerint a fiatal nőt már a kisbuszban elkezdték kínozni: előbb botokkal ütötték, majd a fejét többször is odaverték a jármű oldalához. Bántalmazása után Amininek részt kellett vennie a helyes öltözködésről szóló előadáson, az egyik szünetben azonban összeesett, és három napra rá egy teheráni kórházban meghalt.

Fejkendőket égetnek nők egy tüntetésen az északkelet-szíriai, kurdok által ellenőrzött Kamisliben – Fotó: Orhan Qereman / Reuters
Fejkendőket égetnek nők egy tüntetésen az északkelet-szíriai, kurdok által ellenőrzött Kamisliben – Fotó: Orhan Qereman / Reuters

Mahsza Amini szeptember 17-én szülővárosában rendezett temetése tüntetésbe torkollt, és a fiatal nő napok alatt az elnyomó teokratikus rezsim mártírjává vált. A szárba szökkenő, legalább nyolcvan településre kiterjedő tiltakozáshullámról a nemzetközi média csak töredékes információkkal rendelkezik, így a tiltakozások kiterjedéséről is csak sejtéseink lehetnek. Ezek alapján viszont egyre biztosabb, hogy a 2019-es „üzemanyag-lázadás” óta nem látott tüntetéshullám zajlik – erről itt olvashat bővebben.

Az iráni kormány közben egyre több oldalt tesz elérhetetlenné az országban, írja a hvg.hu: már a LinkedIn és a Skype is tiltólistára került a hétvégén a Clash of Clans mobiljátékkal együtt, sőt, most már a legnépszerűbb keresőoldalakat – köztük a Google-t és a Binget – is tiltás alá vette az iszlamista rezsim.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!