Kreml: Hazugság, hogy az orosz erők háborús bűnöket követtek el Izjumnál

2022. szeptember 19. – 20:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez ugyanaz a forgatókönyv, mint a bucsai. Ugyanannak a forgatókönyvnek az alapján alakul minden. Mindez hazugság, és természetesen meg fogjuk védeni az igazságot” – mondta a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov. A szóvivő arra reagált, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök angol nyelvű videóüzenetben állította, hogy tömegsírt fedeztek fel a Harkiv megyei, az orosz megszállás alól felszabadított Izjumban. Megígérte, hogy a külföldi médiának is megmutatják a helyszínt.

A Kijev megyei Bucsában április elején vádolták meg az orosz hadsereget háborús bűncselekményekkel. Az orosz védelmi minisztérium április 3-án elutasította Kijev vádját, amely szerint orosz katonák civileket öltek meg Bucsában. A tárca szerint az orosz fegyveres erők már március 30-án teljesen elhagyták települést, a bűncselekmények bizonyítékai pedig csak a negyedik napon kerültek elő, amikor az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tisztjei megérkeztek a városba.

Egyébként az oroszok által a bucsai mészárlásról terjesztett „leleplező videó” is az ukrán álláspontot igazolja, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 294 repülőgépet, 155 helikoptert, 1995 pilóta drónt, 375 légvédelmi rakétarendszert, 5028 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 839 rakétasorozatvetőt, 3401 tüzérségi ágyút és aknavetőt, valamint 5692 katonai járművet veszítettek. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!