A cseh EU-elnökség nemzetközi bíróság létrehozását sürgeti az Ukrajnában feltárt tömegsírok miatt

2022. szeptember 17. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jan Lipavský cseh külügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy az oroszok több száz megkínzott és agyonlőtt ember holttestét hagyták hátra az Izjum környékén feltárt tömegsírokban, és hozzátette, hogy a 21. században egyszerűen elképzelhetetlen és visszataszító, hogy ilyet kövessen el valaki civilek ellen.

Lipavský szerint ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mint írta, az Európai Unió Tanácsának cseh elnöksége kiáll az összes háborús bűnös megbüntetése mellett. A külügyminiszter éppen ezért egy különleges nemzetközi bíróság gyors létrehozatalát szorgalmazta, melynek feladata a bűnösök felelősségre vonása lenne.

Tömegsírokat egyébként nemcsak Izjum környékén, hanem más felszabadított városokban is találtak, többek közt a frissen visszafoglalt Kupjanszkban is. A tömegsírokról szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszélt, ő úgy fogalmazott, hogy a felszabadított területeken az oroszok háborús bűnöket követtek el.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!