Szijjártó: A szankciós politikáról egyre látványosabban bizonyosodik be, hogy nem működik

2022. szeptember 15. – 14:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A szankciós politikáról egyre látványosabban bizonyosodik be, hogy nem működik, mivel az oroszok meggyengítésére tett kísérletek Európát kényszeríthetik térdre” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki csütörtökön Ma Qamar Javed Bajwa pakisztáni vezérkari főnököt fogadta Budapesten.

Szijjártó beszámolója szerint a tárgyalás középpontjában természetesen az Ukrajnában dúló harcok álltak. „Egyetértettünk, hogy támogatni kell minden lépést, amely közelebb visz a háború befejezéséhez, és végre el kell felejteni az olyan intézkedéseket, amelyek csak további eszkalációhoz vezetnek” – írta.

A külügyminiszter bejegyzését a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség is szemlézte. Azt is írták: a közvélemény-kutatások szerint a magyarok több mint 70 százaléka úgy gondolja, hogy az oroszellenes szankciók ártanak Európának, így Magyarországnak is.

Az elmúlt napokban magyar kormánytagok és kormányzati tisztviselők sorra jelentik ki, hogy szerintük az EU-s szankciók – amelyeket a magyar kormány eddig mind megszavazott – nem működnek, és Európa ezzel nem Oroszországot, hanem saját magát gyengíti. Erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Dömötör Csaba parlamenti államtitkár is.


Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!