Először beszél Moszkva vereségről a háború kezdete óta

2022. szeptember 14. – 07:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz–ukrán háború február 24-i kirobbanása óta Moszkva először beszélt nyíltan vereségről, még ha csak egy adott területre vonatkozóan is tette most. Az Institute for the Study of War (ISW) kedd esti (magyar idő szerint már szerda hajnali) friss jelentésében az áll, hogy a harkivi területen végrehajtott ukrán ellentámadás orosz vereséget hozott.

Az ISW-jelentés szerint mind a Kreml tisztviselői, mind az orosz állami média és annak propagandistái a harkivi vereség okait keresik, ami éles váltás a korábbiakkal szemben, amikor csak kitalált vagy erősen eltúlzott orosz sikerekről lehetett hallani a frontról, azokról sem sokat. A jelentés kiemeli, hogy sem Kijev, sem a Kígyó-sziget kapcsán nem beszéltek vereségről, akkor a Donbaszra koncentrálásként keretezték az ukrán fővárostól való visszavonulást, a Kígyó-sziget átadását pedig puszta jószándékként.

Eredetileg az orosz védelmi minisztérium most is hasonlóra készült, azt tervezték, hogy a helyi orosz haderők átcsoportosításával magyarázzák a fejleményeket, de ez gyors és heves kritikát kapott online. Ezután kénytelenek voltak változtatni a narratíván, főleg, hogy már a Kreml TV is a vereség beismerését követelte.

Várhatóan ezután Vlagyimir Putyin mosdatása következik, és igyekeznek majd a Putyin belső köreihez tartozó katonai tanácsadókra kenni a felelősséget.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!