Rakétákkal lőtték Krivij Rih vízi létesítményeit az oroszok

2022. szeptember 14. – 19:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország rakétákkal lövi Krivij Rih közelét, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye egyik népes városát, erről először Olekszandr Vilkul, Krivij Rih katonai vezetője számolt be. Vilkul a Telegramon azt írta, hogy aki tehette, óvóhelyekre vonult. A nyolc rakéta, ami helyi idő szerint délután öt óra magasságában csapódott be, a város víznyomását biztosító rendszereket is megrongálta, aminek következményeként a közeli folyó vízszintje is emelkedni kezdett, ez pedig veszélyt jelenthet a városra is.

Néhány órával később kiderült, hogy a rakéták nagy részével a város vízművét is megcélozták. A mostani támadás egybevág Ukrajna azon feltételezésével, hogy Oroszország az Ukrajna infrastruktúráját vette célba, hogy ezzel álljon bosszút az ország sikereiért. Az ukrán fegyveres erők vezérkara ma arról számolt be, hogy az oroszok több mint 15 település polgári infrastruktúráját támadták az elmúlt napokban Luhanszk, Dnyipropetrovszk, Herszon és Mikolajiv megyékben.

Egy nemrég közzétett videón az látszik, hogy a megemelkedett vízszint elsodorta a város egyik hídját:

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!