III. Károlynak hívják az új brit királyt

2022. szeptember 8. – 20:40

frissítve

III. Károlynak hívják az új brit királyt
Fotó: Jane Barlow / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sokkal II. Erzsébet királynő halála után hivatalosan is bejelentették, hogy az új brit uralkodó III. Károly néven lép majd a trónra. A 73 éves walesi herceg II. Erzsébet elsőszülött fiaként az első helyen volt a trónöröklési rendben. Hetven évig volt trónörökös, ez messze a leghosszabb idő a brit monarchia történetében. Mint a Brit Nemzetközösség feje, Károly 56 ország és 2,4 milliárd ember uralkodója lett.

III. Károly király teljes neve Károly Fülöp Artúr György, és az uralkodó ezek közül bármelyiket választhatta volna. Liz Truss brit miniszterelnök még az udvar bejelentése előtt felfedte a döntést, a Downing Streeten elmondott megemlékező beszédében ugyanis már III. Károlyként üdvözölte az új uralkodót.

Az új trónörökös Károly fia, a 40 éves Vilmos herceg. A BBC cikke szerint Vilmos nem válik automatikusan walesi herceggé, a cím az uralkodó adománya, de mostantól ő Cornwall hercege, míg felesége, Katalin Cornwall hercegnéje, mely címeket eddig Károly és felesége Kamilla hercegné viselte. Emellett maradnak Cambridge hercege és hercegnéje is. A trónutódlási sorban őt legidősebb gyermeke, a kilencéves György herceg követi.

Nem sokkal a királynő halála után az új király közleményt adott ki.

„Szeretett édesanyám, Őfelsége, a királynő halála a legnagyobb szomorúsággal tölt el engem és családom minden tagját. Mélységesen gyászoljuk egy nagyra becsült uralkodó és egy szeretett édesanya halálát. […] A gyász és a változás ezen időszakában családomat és engem vigasztalni fog és erőt fog nekünk adni a tudat, hogy a királynőt oly sokan tisztelték és szerették.”

II. Erzsébet halálhírének bejelentése után Liz Truss miniszterelnök beszédet intézett a néphez. A királynő által mindössze két nappal korábban kinevezett kormányfő a Downing Streeten úgy fogalmazott:

„A mai nappal a korona egy újabb fejre vándorol, ahogy azt tette több mint ezer éven keresztül. Új uralkodónk, új államfőnk, Őfelsége III. Károly király fejére. A király családjával együtt gyászoljuk édesanyját. És ahogy gyászolunk, össze kell fognunk nemzetként, hogy támogassuk őt, hogy segítsünk neki hordozni azt az óriási felelősséget, amit értünk vállal. Felajánljuk neki hűségünk és odaadásunk, ahogy az édesanyja tette oly sokaknak, oly sokáig.”

Most egy új kor veszi kezdetét, amit úgy köszönt a nemzet, ahogy a néhai királynő akarta volna. Azzal a felkiáltással, hogy „Isten óvja a királyt!” – zárta beszédét Truss.

A koronázásra még várni kell

Károlyt pénteken fogja hivatalosan is kikiáltani királyként a londoni St. James-palotában az úgynevezett „Trónra lépési tanács” (Accession Council). Ez többek között az uralkodó munkáját segítő Titkos tanács tagjaiból (a brit kabinet tagjaiból, püspökökből, főnemesekből és magas rangú tisztségviselőkből kerülnek ki), a Nemzetközösség országainak képviselőiből és egyéb magas rangú tisztségviselőkből áll.

Az eseményen néhány százan lesznek várhatóan jelen, maga viszont Károly nem (az uralkodó hagyományosan nincs jelen). Ő a tanács másnapi ülésén vesz majd részt, ahol felolvas egy nyilatkozatot, majd a palota erkélyéről hivatalosan is kihirdetik, hogy ő az új uralkodó.

Magára a koronázásra még legalább hónapokat kell majd várni. II. Erzsébet 1952 februárjában örökölte meg a trónt, koronázását azonban csak 1953 júniusában tartották.

Nem volt még brit uralkodó, aki ilyen idősen lépett trónra

Károly 1948. november 14-én született a Buckingham-palotában nagyapja, VI. György uralkodása idején. Már háromévesen trónörökös lett, miután VI. György 1952-ben meghalt.

Károly 1981-ben vette feleségül Lady Diana Spencert, Diana hercegnét, akivel két gyermekük született, Vilmos és Harry. A pár 1996-ban vált el. Diana egy évvel később életét vesztette egy autóbalesetben Párizsban. Károly 2005-ben újraházasodott, Camilla Parker Bowles-t vette feleségül.

73 életévével Károly a legidősebb korában trónra lépő brit uralkodó. A korábbi csúcstartó IV. Vilmos volt, akit 1831-ben koronáztak meg 64 éves korában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!