Liz Truss: Isten óvja a királyt!

2022. szeptember 8. – 20:38

frissítve

Liz Truss: Isten óvja a királyt!
Liz Truss brit miniszterelnök beszédet mond a Downing Streeten II. Erzsébet halála után – Fotó: Peter Nicholls / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

II. Erzsébet királynő halála után nem sokkal beszédet intézett a brit néphez Liz Truss miniszterelnök. A királynő által mindössze két nappal korábban kinevezett kormányfő a Downing Streeten úgy fogalmazott:

„Mindannyiunkat megrendített a Balmoralból érkezett hír. Őfelsége a királynő halála egy hatalmas sokk a nemzet és a világ számára. II. Erzsébet királynő egy szikla volt, melyre felépült a modern Nagy-Britannia. Országunk nőtt és kivirágzott uralkodása alatt.”

Truss arról is beszélt, hogy a királynő személyes példaképe volt, az odaadás, amivel az országot szolgálta, pedig példaként áll mindenki előtt.

„A mai nappal a korona egy újabb fejre vándorol, ahogy azt tette több mint ezer éven keresztül. Új uralkodónk, új államfőnk, Őfelsége III. Károly király fejére. A király családjával együtt gyászoljuk édesanyját. És ahogy gyászolunk, össze kell fognunk nemzetként, hogy támogassuk őt, hogy segítsünk neki hordozni azt az óriási felelősséget, amit értünk vállal. Felajánljuk neki hűségünk és odaadásunk, ahogy az édesanyja tette oly sokaknak, oly sokáig” – tette hozzá a miniszterelnök.

Most egy új kor veszi kezdetét, amit úgy köszönt a nemzet, ahogy a néhai királynő akarta volna. Azzal a felkiáltással, hogy „Isten óvja a királyt!” – zárta beszédét Truss.

Később az is kiderült, hogy a kormányfőt csütörtökön helyi idő szerint fél ötkor, az elsők között értesítették a királynő haláláról. Várhatóan pénteken audienciát tesz a trónra lépő Károly királynál, aki pedig beszédet mond a nemzethez és a Nemzetközösséghez.

A teljes beszédet angolul itt tekinthetik meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!