Ukrán külügy: Hétfőn érkeznek Kijevbe a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei

2022. augusztus 29. – 19:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elindult Bécsből a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csoportja, hogy ellenőrizzék az oroszok által megszállt zaporizzsjai atomerőmű állapotát – közölte az ukrán külügyminisztérium. A küldöttség várhatóan hétfőn érkezik Kijevbe, és a következő napokban kezdhetik meg a munkájukat a dél-ukrajnai nukleáris létesítményben – írta Oleg Nyikolenko, a minisztérium szóvivője a Facebookon. Hozzátette, hogy a 14 nemzetközi szakértőből álló csoportot Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója vezeti.

A zaporizzsjai erőművet a háború elején, márciusban szállta meg az orosz hadsereg. A figyelem középpontjába az utóbbi hetekben került, mivel az erőmű a front közelében fekszik, a környéken pedig a harcoló felek rendszeresen lövik egymást, kölcsönösen azzal vádolva a másikat, hogy szándékosan ágyúzzák az erőművet. Ha az atomerőmű egyik blokkja megsérül, könnyen atomkatasztrófába torkollhatnak a harcok.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!