Oroszország és Kína flottája a Japán-tengeren hadgyakorlatozik szeptember elején

2022. augusztus 29. – 19:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Japán-tengeren fog manőverezni a Vosztok-2022 stratégiai hadgyakorlat keretében Oroszország és Kína hadiflottája – közölte Alekszandr Fomin orosz védelmi miniszterhelyettes hétfőn a Moszkvában akkreditált külföldi katonai attasékkal.

A Vosztok-2022-t szeptember 1-től 7-ig tartják az Oroszországi Föderáció fegyveres erői vezérkari főnökének felügyelete alatt a keleti katonai körzetben, a gyakorlat az orosz fegyveres erők idei felkészítésének utolsó szakasza lesz.

Fomin szerint az orosz Csendes-óceáni Flotta és a kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészete a Japán-tenger északi és középső részén, valamint az Ohotszki-tengernél, a partközeli vizekben gyakorolja majd az együttműködést. Szerinte a Vosztok-2022 hadgyakorlat védelmi jellegű, és nem konkrét államok és katonai szövetségek ellen irányul.

A gyakorlaton több mint 50 ezer katona, több mint ötezer fegyver és haditechnikai eszköz, köztük 140 repülőgép, 60 hadihajó, naszád és ellátóhajó vesz részt.
A koalíciós csapatcsoportosulások részeként a gyakorlatokon részt vesznek a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagállamai és más partnerországok parancsnokai, katonai kontingensei és megfigyelők operatív csoportjai. A hivatalos felsorolásban Algéria, Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, India, Kazahsztán, Kirgizisztán, Kína, Laosz, Mongólia, Nicaragua, Szíria és Tádzsikisztán szerepel.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!