Legalább két civil halálos áldozatot követelhetett egy mikolajivi orosz támadás

2022. augusztus 29. – 20:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz erők hétfőn tüzet nyitottak a dél-ukrajnai Mikolajiv város lakóövezeteire, aminek következtében az előzetes adatok szerint két civil vesztette életét és tizenegyen sebesültek meg – közölte Vitalij Kim megyei kormányzó a Telegramon.

Olekszandr Szenkevics mikolajivi polgármester korábban két halálos áldozatról és öt sérültről számolt be. Az Ukrajinszka Pravda jelentése szerint hétfő délután robbanások sorozata hallatszott Mikolajiv és a szomszédos Herszon megyében, a hatóságok arra kérték az embereket, hogy maradjanak az óvóhelyeken.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója közben arra szólította fel a politikusokat és a közvélemény formálóit, hogy ne tegyenek „elhamarkodott, hangos” bejelentéseket az ukrán erők ellentámadásairól, hanem várják meg a hatóságok, illetve a hadsereg hivatalos közlését. „Megértem közös vágyainkat és álmainkat, de mégis azt javaslom, hogy óvatosan kommentáljunk, bármilyen katonai műveletünkről legyen is szó” – fogalmazott a tisztségviselő.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!