Száz terméke árát fagyasztja be november végéig az egyik legnagyobb francia áruházlánc

2022. augusztus 22. – 13:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Befagyasztja száz hétköznapi szükségleti cikk árát a francia Carrefour áruházlánc, november 30-ig így például maximalizálva lesz a rizs, a mosogatószer, de még a szardíniakonzerv ára is – írja az MTI.

A Carrefour Franciaországban olyan nagy áruházláncnak számít, mint Amerikában a Wal-Mart. A Carrefouron kívül más kiskereskedelmi vállalatok is befagyasztották az áraikat Macron elnök nyomására, ezzel segítve az erősödő infláció miatt nehéz helyzetbe került fogyasztókat.

Májusban például a francia Leclerc áruházlánc fagyasztotta be júliusig a 120 leggyakrabban vásárolt terméke árát, míg áprilisban a brit Asda és Morrisons szupermarket-üzemeltetők közölték: csökkentik az alapvető cikkeik árát. Mellettük a francia TotalEnergies olajipari nagyvállalat és a CMA CGM hajózási óriás szintén árcsökkentő intézkedéseket jelentett be még júliusban.

Az augusztusi adatok szerint Franciaországban az infláció júliusban 6,8 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték az 1990-es évek eleje óta. Az áram és gáz ára a kormányzati korlátozás miatt alacsonyabb, mint a legtöbb más uniós országban.

Emmanuel Macron, francia elnök márciusban az élelmiszerválságról azt mondta:

„Szolidaritást kell mutatnunk az élelmiszeripar területén, Ukrajna és Oroszország ugyanis jelentős szereplői a gabonaiparnak – ezért kell felkészítenünk magunkat az ellátmányok drágulására. Egy olyan élelmiszerválság elé nézünk, amire még nem volt precedens.”

Magyarországon egységesen február 1-től van korlátozva néhány alapélelmiszer, így például a kristálycukor, a búzafinomliszt, csirkemell ára. Hazánkban a júliusi infláció a francia infláció kétszerese, 13,7 százalék volt, ami 24 éves csúcsnak számít, de az előrejelzések szerint ez a következő hónapokban csak növekedni fog, az infláció mértéke akár a 19 százalékot is elérheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!