Augusztus végén ismét leáll az Északi Áramlat 1 három napra

2022. augusztus 19. – 18:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karbantartás miatt leállítja a gáz szállítását a Gazprom augusztus 31. és szeptember 2. között – derül ki a cég pénteki közleményéből. Az Északi Áramlat 1 a Balti tenger alatt húzódik és Oroszországból Európa felé szállítanak rajta gázt. A Gazprom szerint a karbantartás után ismét napi 33 millió köbmétert fognak szállítani rajta.

Az Északi Áramlat 1-en eredetileg nem 33, hanem 160 millió köbméter gáz folyt, a szállítás a nyári karbantartás óta azonban a korábbi mennyiség töredékét teszi ki. Arról, hogy ennek mi az oka, a felek mást mondanak, így:

  • Putyin szerint azért nem tudnak több gázt szállítani, mert nem kapják vissza a vezeték egyik turbináját, amelyet Kanadában javítottak meg.
  • A nyugat-európaiak szerint Putyin a gázszállítások mennyiségének csökkentésével zsarolja Európát, hogy többé ne támogassa Ukrajnát. Erről, és arról, hogy honnan próbálja pótolni az EU a kiesett gázmennyiséget, itt írtunk hosszabban.

Kész van egyébként az Északi Áramlat 2 nevű, az 1-essel párhuzamosan futó gázvezeték is, amely szintén Szentpétervár környékéről szállítana gázt Németország felé. Ennek az üzembehelyezését azonban a németek pont azért nem engedélyezik, mert a háború végéig nem akarnak szélesebb együttműködést az oroszokkal.

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!