Putyin: Az Északi Áramlat 1 áteresztőképessége július végén jelentősen csökkenhet

2022. július 20. – 06:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha Oroszország nem kapja vissza a Kanadában megjavított turbinát, akkor az Északi Áramlat 1 gázvezeték áteresztőképessége július végén jelentősen csökkenhet – mondta Vlagyimir Putyin Teheránban. Az orosz elnök szerint ebben az esetben a vezeték napi áramlási kapacitása az eddigi napi 160 millió köbméter helyett 33 millió köbméterre mérséklődhet „egy másik egység javítása miatt”. Elemzők szerint Putyin ezt az esetet is csak ürügynek használja a nyugati országok sakkban tartására, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

Az Északi Áramlat 1 gázvezetéken az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig jut el a gáz a Balti-tenger alatt. A vezetéket 2011-ben helyezték üzembe, kapacitása körülbelül évi 55 milliárd köbméter. Június óta azonban az orosz Gazprom vállalat a napi maximum több mint felére – 67 millió köbméterre – csökkentette a Németországba irányuló gázszállításokat. Jelenleg a csővezeték teljesen le van zárva éves karbantartás miatt. A tervek szerint csütörtökön indulna újra.

A csővezeték lezárását Oroszország a Kanadában javított turbina kiesésével indokolta. Az ukrajnai háború miatt életbe léptetett nemzetközi szankciók miatt ugyanis Kanada vonakodott visszaadni a turbinát Oroszországnak. Végül úgy döntött, hogy Németországnak adja át a megjavított készüléket.

A Gazprom július 15-én hivatalos kéréssel fordult a Siemenshez, hogy készítse elő azokat a dokumentumokat, amelyek a jelenlegi kanadai és európai uniós szankciós szabályozás figyelembevételével lehetővé teszik az Északi Áramlat 1 számára létfontosságú portovajai kompresszorállomás gázturbinájának visszaszállítását Oroszországba.

Putyin ugyanakkor az orosz állami TASZSZ hírügynökség szerint felvetett egy másik lehetőséget is:

„Van egy másik kész útvonalunk – ez az Északi Áramlat 2. Ezt is üzembe helyezhetjük”

– ajánlotta fel az orosz elnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!