Menekültekből alakult táncegyüttes lép fel Budapesten az ukrán függetlenség napján

2022. augusztus 18. – 18:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrán menekültekből alakult táncegyüttes lép fel augusztus 24-én a ferencvárosi Bakáts téren, írja az önkormányzat közleménye.

A Mrija (magyarul: Álom) 40 tagú csapata Frankfurtban ismerkedett meg egymással idén tavasszal, azóta pedig már több országban is felléptek. Az együttes célja, hogy projektjükkel reményt tudjanak adni a háború miatt hazájukból elmenekült ukránoknak.

Az együttes budapesti fellépésének napja szimbolikus dátum: 1991. augusztus 24-én kiáltották ki Ukrajna önállóságát a Szovjetuniótól, azóta pedig minden évben ekkor ünnepli az ország a függetlenség napját. A táncosok produkciója mellett jótékonysági vásárt is rendez Ferencváros az ukrán menekültek megsegítésére.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!