Hiperszonikus rakétával megtoldott repülőket telepít Moszkva a kalinyingrádi területre

2022. augusztus 18. – 15:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiperszonikus rakétákkal felfegyverzett repülőgépeket telepít az orosz hadsereg a Lengyelország és Litvánia között fekvő Kalinyingrádi területre, közölte az orosz állami médián keresztül a moszkvai hadügyminisztérium.

A CNN által idézett közlemény szerint három, Kinzsal rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászgépet telepítettek Oroszország exklávéjába „a további stratégiai elrettentő intézkedések részeként”.

A moszkvai hadügy szerint a rakéták „láthatatlanok és sebezhetetlenek az ellenséges lég- és rakétavédelem minden eszközével szemben”. Azonban a CNN hozzáteszi, hogy nyugati katonai szakértők szerint a Kinzsal valójában csak az Iszkander rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta levegőből indítható változata. Oroszország többször is bevetett már Iszkandereket az Ukrajna elleni háborújában, március közepén pedig Kinzsal rakétákkal is támadta az országot.

Kinzsal rakétákat szállító MiG-31-es vadászrepülők Moszkva felett a 2020-as győzelem napi parádén – Fotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency via AFP
Kinzsal rakétákat szállító MiG-31-es vadászrepülők Moszkva felett a 2020-as győzelem napi parádén – Fotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency via AFP

A Balti-tenger partján fekvő kalinyingrádi terület jelentőségéről korábban azzal kapcsolatban írtunk, hogy Litvánia az uniós szankciókra hivatkozva megtiltotta a területén az orosz áruszállítás jelentős részét. Később ezt a döntését az Európai Bizottság utasítására visszavonta.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!