Skóciában hétfőtől ingyenesek a menstruációs termékek a közintézményekben

2022. augusztus 15. – 15:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Skóciában hétfőtől ingyenesen biztosítani kell a menstruációs termékeket a közintézményekben, úgy mint oktatási helyszíneken és önkormányzatoknál – írja a BBC.

Ugyanis hétfőtől hatályba lépett az a törvény, amit még 2020-ban egyhangúlag támogatott a skót parlament. Ennek értelmében ezeken a helyeken szükség esetén ingyenesen elérhetővé kell tenni a nőknek a ciklusukhoz szükséges egészségügyi termékeket. A projekt megvalósulására 2017 óta mintegy 27 millió fontot, azaz kb. 13 milliárd forintot költöttek.

Monica Lennon munkáspárti parlamenti képviselő, aki a jogszabály elfogadásáért kampányolt a parlamentben azt mondta:

„Ez egy újabb nagy mérföldkő a menstruációs ciklus méltóságáért kampányolók és az alulról szerveződő mozgalmak számára, amely megmutatja, hogy a progresszív és bátor politikai döntések milyen változásokat tudnak elérni”.

Az Egyesült Királyságban, ahogy sok más országban, komoly probléma a menstruációs szegénység.

„Nagyon egyszerűen le lehet írni a menstruációs szegénységet: elmész a szupermarketbe, és valójában választanod kell, hogy egy zacskó tésztát vagy egy doboz tampont veszel. Ez ennyire alapvető kérdés”

– mondta Georgie Nicholson, a Hey Girls szervezet képviselője.

Ez a társadalmi vállalkozás azért küzd, hogy a menstruációs termékek ugyanolyan hozzáférhetőek legyenek a nyilvános mosdókban, mint a WC-papír.

Nicholson azt mondta: a világjárvány előtt készítettek egy tanulmányt, amely szerint Skóciában minden negyedik nő szembesült már valamikor a menstruációs szegénységgel.

Shona Robison, Skócia szociális igazságügyi minisztere szerint az ingyenes menstruációs termékekhez való hozzáférés biztosítása „alapvető fontosságú az egyenlőség és a méltóság szempontjából”. Azt mondta:

„Büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az első nemzeti kormány a világon, amely ilyen lépéseket tesz. Ez minden eddiginél fontosabb egy olyan időszakban, amikor az emberek nehéz döntéseket hoznak a megélhetési válság miatt.”

Itthon 27 százalékos az áfa a menstruációs termékeken is

A menstruációs szegénységet több országban is próbálták enyhíteni azzal, hogy csökkentették vagy eltörölték a női ciklushoz kapcsolódó termékek forgalmi adóját. Először Kenyában, majd Kanadában is meghozták ezt a döntést.

Itthon még van mit tenni a menstruációs szegénység felszámolásáért, elég csak megnéznünk a DM drogéria árainak összehasonlítását: Ausztriában a legtöbb terméken 20 százalék az adó, viszont az egészségügyi betétre és a tamponra csak 10 százalék, Németországban az általános adókulcs 19 százalék, de az egészségügyi betétre és a tamponra csak 7 százalék. Ezzel szemben Magyarországon a rekordmagas, 27 százalékos áfa a menstruációs termékek esetében sem változik.

A menstruációs szegénység megfékezése ellen már civilek is összefogtak itthon. A szegedi Motiváció Oktatási Egyesület egy hónap alatt 680 ezer forintot gyűjtött tavaly, amiből negyven lánynak ajándékoztak egy-egy menstruációs dobozt, ami például mosható betéteket tartalmazott.

Egy nőnek átlagosan havonta 1500 forintba kerülhet ciklusának költsége, ami a közmunkásbéreket vagy a nagyon alacsony szociális ellátásokat figyelembe véve sok embernek megterhelő lehet, főleg, ha több nő él egy családban.

A menstruáció témájához nemcsak a költségek, de a tabusítás is hozzátartozik, hiszen még mindig nem számít természetesnek az erről való nyílt kommunikáció. Ennek megváltoztatása kulcskérdés lehet abban, hogy a menstruációs szegénység érdemi figyelmet kapjon itthon.

Nemrégen egy nagyobb cikkben is feldolgoztuk, hogy miért lett tabu a havi ciklus, miért nem értik még sokszor a nők sem, mi zajlik a testükben, és hogyan lehet ciklustudatossá válni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!