A New York-i főügyészség kihallgatná Donald Trumpot, a volt elnök megtagadta a vallomást

2022. augusztus 10. – 13:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A New York-i főügyész hivatalának ügyvédei várhatóan szerdán hallgatják ki Donald Trump korábbi amerikai elnököt vállalatával, a Trump Organization pénzügyeivel kapcsolatban – tudta meg a CNN.

A New York-i főügyész ügyvédjei szerdán hallgatják ki a volt elnököt. Ezzel a három éve tartó polgári nyomozás Trump vállalatának pénzügyeivel kapcsolatban új szakaszba léphet. A kérdés az, hogy a Trump Organization félrevezette-e a hitelezőket, a biztosítókat és az adóhatóságokat azzal, hogy megtévesztő pénzügyi kimutatásokat adott át nekik. Azt egyelőre nem tudni, hogy Trump válaszol-e, vagy érvényesíteni fogja a törvény által biztosított jogát, és nem válaszol majd a kérdésekre a zárt ajtók mögötti tanúvallomás során.

Trump szerdán kora reggel saját közösségi oldalán úgy reagált, hogy „ez az Egyesült Államok történetének legnagyobb boszorkányüldözése”.

„Nagyszerű társaságomat és engem is minden oldalról támadnak”

– fogalmazott, majd banánköztársaságnak nevezte az országot.

Trump több tanácsadója is azt tanácsolta, hogy a volt elnök válaszoljon a kérdésekre, mert korábban eskü alatt vallott a pénzügyi kimutatásairól. Ezzel szemben mások óva intették ettől mondván: „ne adjon válaszokat a lehetséges jogi következmények miatt”.

Azt már februárban kimondta a a New York-i legfelsőbb bíróság bírája, hogy az exelnöknek és két gyerekének eskü alatt kell kérdésekre válaszolniuk az adócsalás gyanúja miatt vizsgált Trump Organization ügyében. A bíró azzal érvelt, hogy a főügyész vizsgálata „bőséges bizonyítékot tárt fel lehetséges pénzügyi csalásra”, ezért jogosan akarják eskü alatt kikérdezni Trumpot és két gyerekét.

Donald Trumpnak viszonylag sűrű hete van: helyi idő szerint kedd este derült ki, hogy a volt elnök a jövőben nem titkolhatja tovább adóügyeit, a képviselőház szakbizottsága megkaphatja Trump adóbevallását. Ez az ítélet pedig nem sokkal azután született meg, hogy az FBI emberei bejelentés nélküli házkutatást tartottak a korábbi elnök floridai otthonában, ahol – hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint – még az elnökségi idejéből származó iratokat kerestek.

A Donald Trump vállalata körüli ügyekről és arról, hogy hogyan szakadtak a nyakába a Fehér Házból való távozása után a korábbi ügyek, azzal korábban ebben a cikkben foglalkoztunk.

FRISSÍTÉS: Ahogy az várható volt, Trump megtagadta a vallomást, arra hivatkozva, hogy ez minden amerikai állampolgár alkotmány adta joga. Ezzel az 5. alkotmány-kiegészítésre utal, ami – kissé leegyszerűsítve – azt mondja ki, hogy senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy saját maga ellen tanúskodjon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!