Egy bíró kimondta, hogy meghallgathatja Trumpot a cége ügyében a New York-i főügyész

2022. február 17. – 23:54

Egy bíró kimondta, hogy meghallgathatja Trumpot a cége ügyében a New York-i főügyész
Donald Trump, Donald Trump Jr és Ivanka Trump 2021. január 5-én – Fotó: Mandel Ngan / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump amerikai exelnöknek és két gyerekének is eskü alatt kell kérdésekre válaszolniuk az adócsalás gyanúja miatt vizsgált Trump Organization ügyében, mondta ki a BBC szerint Arthur Engoron, a New York-i legfelsőbb bíróság bírája.

Letitia James New York-i főügyész a nyomozása során azt vizsgálja, hogy a Trump Organization adócsalást követett-e el a birtokában lévő ingatlanok értékének bevallásakor, illetve ezeket használva hogyan vett fel kölcsönöket. Az ügyészség még mérlegeli, hogy beperelje-e a vállalatot. A Trumpék vállalata körüli ügyekről itt írtunk korábban részletesebben>>>

A vizsgálat 2019-ben indult, és olyan időszakot ölel fel, amikor Trump még nem volt elnök. James 2021 decemberében jelezte, hogy meg akarja hallgatni az ügyben a volt elnököt, egyik fiát, Donald Trump Jr-t és egyik lányát, Ivanka Trumpot.

Trumpot a vizsgálat során nem gyanúsították meg, de a volt elnök többször is korruptnak és boszorkányüldözésnek nevezte James nyomozását. A volt elnök ügyvédei jogi úton próbálták megakadályozni a meghallgatást.

Arthur Engoron bíró azonban indoklásában azzal érvelt, hogy a főügyész vizsgálata „bőséges bizonyítékot tárt fel lehetséges pénzügyi csalásra”, ezért jogosan akarják eskü alatt kikérdezni Trumpot és két gyerekét.

A főügyész hivatala a manhattani kerületi ügyészséget is segíti egy hasonló nyomozásban, ami a Trump Organization üzleti manővereit vizsgálja. Mivel az büntetőeljárás, ezért Trump ügyvédei azzal próbáltak érvelni a bíróságon, hogy szerintük milyen alkotmányos aggályok merülnek fel a James által lefolytatott meghallgatással szemben.

Trumpéknak 21 napon belül tanúvallomást kellene tenniük, de ügyvédeik várhatóan fellebbeznek a csütörtöki döntés ellen. A CNN arról is írt, hogy Trump másik fia, Eric már részt vett egy meghallgatáson, de néhány kérdésre adott válasz után az ötödik alkotmánykiegészítésre, az önvádolás alóli mentességre hivatkozva több mint ötszáz kérdés esetében választotta a hallgatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!