Orosz elemző: Magyarországnak döntenie kell Kárpátaljáról

2022. július 29. – 15:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még az Ukrajna-ellenes orosz nyilatkozatok között is szokatlan nyilatkozatot tett az a Kreml-párti orosz katonai szakértő, aki Magyarország Kárpátalja feletti fennhatóságának visszaszerzéséről beszélt.

A Nemzeti Védelem lap főszerkesztője, Igor Korotcsenko egy vitaműsorban – ahol a vélemények már régen nem ütköznek, hanem abban versenyeznek, ki tud jobban egyetérteni a hatalommal -, kijelentette:

„A mi feladatunk, hogy az oroszellenes európai projektet jelentő jelenlegi Ukrajna végleg eltűnjön Európa térképéről. Szerintem egy sor Ukrajnával határos állam, például Magyarország számára, a történelmileg hozzá tartozó területek feletti ellenőrzés visszaállítása, 150 ezer kárpátaljai magyar megmentése valószínűleg szintén olyan kérdés, amelyben Orbán kormányának katonapolitikai döntést kell hoznia a következő hónapokban. Lengyelországgal ellentétben, amely egyszerűen fel akar falni egy egész falatot Nyugat-Ukrajnából, Magyarország azért sokkal több jóindulattal és felelősséggel jár el.”

Korotcsenko már korábban is dicsérte Magyarországot, mint az EU kevés józan gondolkodású országának egyikét.

Ezt azután mondta, hogy Szijjártó Péter július közepén kijelentette: „Magyarország érdeke, hogy mielőbb béke legyen, mert akkor el lehet kerülni azokat a veszélyes forgatókönyveket, amelyek ahhoz készültek, hogy mit lehet tenni a Kárpátalján élő 150 ezres magyarság kimentése, megvédése érdekében.”

Egy ukrán kormánypárti képviselő, Makszim Buzsanяszkij ezt egy magyar támadás előkészítéseként értelmezte.

Az orosz Korotcsenko lényegében ugyanígy értelmezte, csak épp pozitív előjellel: „Budapest lényegében bejelentette, hogy kész katonai műveletet indítani Kárpátaljában, hogy megvédje a 150 ezres magyar kisebbséget…Ezek a szavak ismét bizonyítják, hogy a mi katonai hadműveletünk célja igazságos. Ha Magyarországnak nagyobb mozgástere lenne, ugyanilyen műveletet hajtana végre Zelenszkij ellen” – jelentette ki az orosz elemző.

Moszkva látható lendülettel vette elő Magyarország és Kárpátalja kapcsolatát, legutóbb maga Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök és kormányfő – jelenleg az orosz Nemzetbiztonsági Tanács elnökhelyettese – posztolt olyan térképet, amelyen Ukrajna lényegében csak Kijev megyére korlátozódik, a nagyja Oroszországé, Lviv környéke Lengyelországé, Kárpátalja Magyarországé

Orbán Viktor legutóbb Tusványoson ejtett szót az ukrajnai háborúról, beszédében nem a támadást indító Oroszországot, hanem elsősorban Ukrajnát és az arra hatni képtelen, német-francia vezetéssel eljáró európaiakat okolta. Erről itt olvashat bővebben.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!