Nehammer személyesen akart beszélni Orbánnal a tusványosi beszédről

2022. július 28. – 12:17

Másolás

Vágólapra másolva

A bécsi kancellária szerint a találkozó két fő témája az illegális migráció és az ukrajnai háború, írta az ORF. A szövetségi kancellária közleményében azt írta: a két ország „minden szinten szoros kapcsolatban áll egymással”, közösek az érdekeik, gazdaságilag és politikailag együttműködnek. „Ausztria és Magyarország szorosan együttműködik az illegális migráció elleni küzdelemben, és mindenekelőtt az embercsempészek megállításában. Ezekre a kétoldalú együttműködésekre azért van szükség, mert az európai menekültügyi rendszer már nem működik.” A Twitteren Nehammer emellett azt írta: „Alig várom, hogy üdvözölhessem Orbán Viktort Bécsben!”.

Az Orbán Viktor tusványosi beszédében a „kevert fajokról” elhangzott eszmefuttatás miatt a jobboldali Nehammert is arra szólította fel az ottani ellenzék, hogy határolódjon el a magyar kormányfőtől. Nehammer egészen szerdáig kivárt, majd tudatta: ezeket a kijelentéseket Orbánnal fogja megbeszélni: „Mindenki, aki ismer engem, tudja, hogy nem riadok vissza a nyílt beszélgetéstől” – mondta az osztrák kancellár. „Bármi, aminek köze van a bagatellizáláshoz, számunkra elfogadhatatlan”, így „kétség sem férhet hozzá, hogy a kijelentések természetesen kritizálhatók”. Az osztrák sajtóban Orbánnak leginkább a gázfogyasztás csökkentése és a holokauszt közötti párhuzama keltett feltűnést, bár máig nem egészen világos, hogy miniszterelnök a tusványosi beszédében erre utalt-e.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!