Több ezer orosz útlevelet állítottak már ki Zaporizzsjában

2022. július 26. – 12:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A megszállt Zaporizzsjában az oroszok által kinevezett adminisztrátorok azt állítják, hogy 8000 orosz útlevelet állítottak ki a területen – írja a Guardian az orosz állami hírügynökség alapján.

A RIA Novosztyi a zaporizzsjai, önjelölt, oroszbarát regionális hatóság vezetőjét idézve számolt be arról, hogy eddig több mint 8 ezer orosz útlevelet állítottak ki, 15 ezer ember okmányait fogadták el, és az előzetes regisztráció már meghaladta a 20 ezret.

Ahogy arról ebben a cikkünkben részletesen írtunk, Ukrajna egyes területein lehetetlen úgy elmenekülni a bombázások és harcok elől, hogy ne az oroszok karjában kössön ki az ember. Az oroszok egész rendszert építettek ki arra, hogy az ukránokat egy kőkemény kihallgatás, „szűrés” után Oroszországba vigyék. Ha pedig valaki nem megy át a szűrésen, az gyakorlatilag a halállal egyenlő.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!