Szeptemberre foglalhatják vissza Herszont a megszállóktól az ukránok reményei szerint

2022. július 25. – 08:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fordulópontjához érkeztek a harcok az ukrajnai háború déli frontján, állítja Herszon megye ukrán vezetésének egyik tanácsadója, Szerhij Hlan. Az ukrán állami tévés hírfolyamnak adott interjújában Hlan arról beszélt, hogy a védekező akciókról áttérnek az ellentámadásra:

„Fogalmazhatunk úgy, hogy szeptemberre biztosan felszabadítjuk Herszon megyét, és a megszállók minden terve meghiúsul” – idézi Hlan szavait a Guardian.

Az ukránok hónapok óta készülődnek egy nagyobb ellentámadásra, ennek célpontja pedig várhatóan a nagyvárosok közül elsőként megszállt Herszon lesz majd. Rácz András Oroszország-szakértő a Telexnek arról beszélt, hogy ehhez Ukrajna három hidat támadhat intenzíven – ezek kötik össze ugyanis Herszon megye keleti és nyugati felét, valamint Herszon városát az oroszok által megszállt ukrán területekkel.

A Herszon megye keleti és nyugati felét összekötő három Dnyeper-híd legnagyobbja, az antonyivkai híd – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
A Herszon megye keleti és nyugati felét összekötő három Dnyeper-híd legnagyobbja, az antonyivkai híd – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

A várható ellentámadásról, és Herszon jelentőségéről itt olvashat bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!