Az ukránok új ügyeletes hőse, Bandita, aki már hat orosz gépet szedett le

2022. július 19. – 22:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz-ukrán háború nemcsak a gonoszait, hanem szinte mitologikus hőseit is kitermeli. Az ukránoknál most a Bandita hívónevű, 19 éves katona a védekezés egyik szimbóluma. A közösségi médiában A zaporizzsjai bosszúálló néven is ismert katona májusban vált ismertté, amikorra már három orosz harci gép volt a skalpjai között.

Bandita a rakétavetőjével – Fotó: Ukrán Nemzeti Gárda
Bandita a rakétavetőjével – Fotó: Ukrán Nemzeti Gárda

Bandita az Igla nevű, ukrán fejlesztésű légvédelmi rakétával szedi le sorban az orosz SZU-25-ös gépeket.

„Nem három gépet szedtem már le eddig, hanem még csak hármat lőttem le, és addig fogom ezeket pusztítani, ameddig szükséges, a győzelmünkig” – mondta egy május végi interjújában.

A hat repülőgép mellett Bandita lelőtt még egy robotrepülőt és egy drónt is.

(via Defence Express)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!