Az oroszok tovább erőltetik a „titkos amerikai biolaborok” narratívát

2022. július 19. – 14:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március elején említették először hivatalos orosz források, hogy az Ukrajna elleni támadás egyik oka, hogy az amerikaiak titkos biolaborokban mindenféle veszélyes kísérletet hajtanak végre Ukrajnában, és ezeket a laborokat meg kell semmisíteni, mielőtt nagyobb bajt okoznak. Bár azóta sem mutatott senki semmilyen bizonyítékot ezekre a laborokra és a titkos kísérletekre, ez a narratíva jolly jokerként fel-felmerül azóta is, ha az oroszoknak meg kell indokolni egy-egy durvább katonai akciót. A titkos laboros magyarázat felmerült Csenobil elfoglalásánál, a mariupoli Azovsztal acélmű ostromakor, és szinte minden egyes alkalommal, amikor komolyabb civil veszteséget okozott egy-egy orosz légicsapás vagy rakéta.

Most a moszkvai parlament szóvivői tartottak sajtótájékoztatót a titkos biolaborok utáni nyomozásról. Azt állítják, beszereztek olyan vérmintákat, amelyek bizonyítják, hogy emberkísérletekben „kegyetlen gyilkológép szörnyekké” változtattak tesztalanyokat, a mintákban különféle drogokat, hepatitisz-vírust, illetve a nyugat-nílusi láz vírusát találták.

Minderre továbbra sem mutattak semmiféle bizonyítékot; a Twitter népe viszont jót mulat azon, hogy a sztori egyre jobban kezd hasonlítani a Winter Soldier nevű Marvel-képregényhős háttértörténetére.

(Newsweek)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!