Még fél a rakétáktól, nem csomagolta ki a bőröndöt, de hazatért

„A mi utcánkban körülbelül 300 család lakik, majdnem mindannyian elmenekültek. De mostanra majdnem mindannyian vissza is tértek.”

Viktoria Mirosnyicsenko nemrég nyitotta meg újra a játékboltját a Donyeck megye ukránok által ellenőrzött részén, Kramatorszkban, a pultja mögül mesélt a kelet-ukrajnai fronthoz közeli város helyzetéről a France24 újságíróinak. A boltja az orosz invázió kezdetétől három hónapig volt zárva, ez idő alatt nem kapott érdemi segítséget az államtól. Az újranyitással nincs egyedül, és azzal a meglátásával sem, hogy a városba elkezdtek visszatérni az emberek.

„Az esetek 99 százalékában azért döntenek a hazajövetel mellett, mert enniük kell, fizetniük kell a lakbért és a számlákat”, mondja az 54 éves Oleg Malimonyienko, aki az éttermét nyitotta ki újra a hosszú, kényszerű bezárás után. Abban reménykedik, hogy rengetegen esznek majd nála, beleértve a városban járőröző ukrán katonákat is. A várakozásai elég optimistának tűnhetnek, a helyiek beszámolói szerint senkinek nincsen pénze arrafelé, azért is térnek vissza a városba sokan, mert nincs más választásuk, mint újra munkába állni.

A helyzetük nem egyszerű: az emberek félnek a támadástól, a környező településeket továbbra is lövik az oroszok. A villamosok minden légiriadónál leállnak, az emberek félnek autóba ülni, vagy nincs pénzük benzinre. Sokan inkább egy órát sétálnak a munkahelyükre, vagy épp bicikliznek – Volodimir Pozolotin kerékpárboltostól is sokan kérdezték az elmúlt hetekben, hogy mikor nyit ki újra. Nemrégiben megtette, a forgalma most a békeidőben megszokott 10 százaléka. „Jobb, mint a semmi”, összegez. Ő egyébként nem menekült el a városból. „Elmenni? De hova?” – kérdésében a válasz a miértre.

És ha a front közelébe is térnek már vissza az emberek, akkor nem meglepő, hogy a jelenleg épp békésebb, harcoktól távolibb területekre is.

Például a fővárosba, Kijevbe.

A városon nyilvánvalóan nyomot hagyott a háború, de közben kezdenek visszatérni az átlagos mindennapok is. Az üzletek, kávézók működnek, az irodákban dolgoznak az emberek. Vitalij Klicsko polgármester május végi nyilatkozata szerint a lakosság már akkor a háború előtti időszak 71 százalékára növekedett vissza. A bokszolóból lett politikus mindenkit figyelmeztet, hogy egyelőre még mindig nem biztonságos a visszatérés, így mindenki a saját felelősségére döntsön az esetleges hazaköltözés mellett.

Rollerrel a homokzsákok közt

Vlagyiszlava Belau is így tett. A nő Lvivbe menekült el a háború kitörésekor, egy barátja családjánál tudott lakni. Lviv lakossága megháromszorozódott az odamenekülők miatt. Belau azt mondja, azért nem akart külföldre menni, mert bár biztonságosabb, érzelmileg megterhelőbb. A döntés, hogy visszatérjen Kijevbe, egy olyan helyre, ahol korábban nem érezte magát biztonságban, nem volt könnyű. De egyelőre nem bánta meg, az első napokban az izgatottságtól nem is tudott aludni. „Olyan volt, mint szerelmesnek lenni. És nekem ez annak a jele, hogy biztonságban tudom érezni magam”.

A nő szerint Kijev jelenlegi helyzete olyasmi, mint a Covid-lezárások idejében volt. Kevesebben vannak az utcákon, de az emberek „élni akarják az életüket”. Csak épp az elektromos rollerrel kerülgetni kell a homokzsákokat, a kávézókban pedig katonák mellett isszák a kapucsínójukat.

Tatjána és édesanyja négy hónap után tért haza Kijevbe. Ők İzmirbe, Törökországba menekültek, a saleses Tatjána négy hónapon át onnan távdolgozott, de elege lett. „Nem könnyű egy olyan országban, ahol semmit nem ismersz, és nem beszéled a nyelvet. Nem tudom, mikor lesz vége a háborúnak, vagy mi fog történni, de hazamegyünk”, mondta a vonaton a France24 újságírójának. A szerelvényen sokan utaztak, akik szintén a hazatérés mellett döntöttek. Legtöbbjük nem akarta elmondani a személyes sztoriját. Volt olyan hazatérő is, Makszime, aki a legdurvább harcok területére, Donbaszba megy haza két hónap után.

„Meg kell látogatnom pár embert. Ha még élnek”

– zárta rövidre a nyilatkozatot.

Julija Fedoszjuk az amerikai NBC-nek mondta el a történetét. A jogász február 25-én menekült el Kijevből a két gyerekével, három hónapot éltek Lengyelországban, de tudta, hogy mindenképp visszatér majd. „Visszajöttünk, mert nagyon haza akartunk menni”, foglalja össze a lényeget. Visszatért a munkába, de a két gyerekét mindennap magával viszi az irodába, mert fél attól, hogy egy esetleges légi csapás esetén nem lesz ott mellettük. „Félünk, de elszántak vagyunk, hogy Kijevben maradunk”, mondta. Elmondása szerint a barátai is hasonló cipőben járnak: elmenekültek, de visszajöttek, mert a harcok ellenére is haza akartak térni. Egyrészt érzelmileg is nehéz egy másik országban lenni tartósan, másrészt szeretne Ukrajna hasznára lenni, mondta Fedoszjuk.

A tulipán nem temetési virág

Az orosz kegyetlenkedésekről elhíresült Bucsába (itt olvashatják helyszíni riportunkat egy tömegsír feltárásáról), Kijev agglomerációjába is térnek vissza a lakók. A Deutsche Welle egy romjaiból újranyitott kávézó tulajdonosával, Borisz Tkacsenkóval beszélt, aki azt mondta, arra utazott haza, hogy az oroszok mindent elloptak, a nulláról kellett gyorsan újrakezdeni. Az első vendégük teljesen fellelkesült, amikor betért az üzletbe, és lelkendezni kezdett neki, hogy „úristen, te vagy a legjobb, hogy újranyitsz! Nagyon hiányzott a kávé.”

A kávézós azt mondta, nincsenek tervei, egyik napról a másikra él most. A családja pedig maradt Svájcban egyelőre. Nyilatkozott egy helyi nő is, aki két kisgyerekével tért haza. „Rájöttem, hogy a háború évekig is eltarthat, és előbb vagy utóbb muszáj hazajönnöm”, mondta.

A nő még mindig fél a rakétáktól, néha elbizonytalanodik, jól döntött-e, és egyelőre nem is csomagolta ki a bőröndjeit.

Harkivban nemcsak hogy a romok várták a visszaérkezőket, de a városban nem volt folyó víz, gáz és áram sem, legalábbis amikor Tatjána Marcsenko négy hónap után hazatért Szaltivka városrészbe, oda, ahol az addigi 63 évét leélte. A nő 30 évig dolgozott a helyi postán, „nem így terveztem a nyugdíjamat”, mondta arra, hogy nagy vizesballonokat kénytelen felcipelni a lakásába nap mint nap a szétlőtt házak között.

A helyi piacon a virágos az egyik a kevés nyitva maradt üzlet között. „Nem a romantika miatt. Temetéseink vannak”, mondja Anasztázia, a tulajdonos. Mint mondta, a háború kitörése előtt rengeteg holland tulipánt rendeltek, készülve a március 8-i nőnapra. Ezek mind rájuk száradtak „A tulipán nem temetési virág. Az elhunyt katonák családjai liliomokat kérnek.”

A Deutsche Welle nemrég egy berlini pályaudvaron nézte meg a Kijevbe visszaindulókat. Azt mondták, hiányzik az otthonuk, az ismerősök, akik közül nem mindenkivel tudnak a neten kapcsolatot teremteni. A buszsofőr – és egyébként a szakértők is – azt mondja,

most egyfajta körkörös migráció van: jönnek is el Ukrajnából, a háború elől az emberek, de tele buszokkal mennek is vissza.

Olyan is van, aki Berlinből hazalátogat egy időre, hogy lássa a barátokat, rokonokat, de már most tudja, hogy pár nap után visszatér Németországba, a biztonságba.

Szinte egálban

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR adatai szerint, amelyek július 12-én frissültek utoljára, 9,156 millió ember hagyta el Ukrajnát a háború kezdete óta, de 3,546 millió határátlépés „befelé” is történt.

Ezek az adatok annyiból kicsit nehezen kezelhetők, hogy benne van az Oroszországba távozott/kényszerített másfél millió ember és a magyar határon át távozó – és minden bizonnyal túlnyomórészt továbbutazó – 905 ezer ember, de róluk nincs adat visszafelé.

Jobb képet ad a visszatérések arányáról a Frontex, azaz az EU határőrsége, amely június végén adott ki egy tájékoztatót. E szerint június 16. és 22. között az EU-ba 262 606 ember lépett be Ukrajnából, 248 697-en viszont az EU-ból utaztak be Ukrajnába, azaz lényegében „nullszaldós” a migráció jelenleg az EU és Ukrajna között. Ebből a magyarországi adatok: 26 659-en érkeztek Magyarországra, 24 518 határátlépés volt visszafelé.

Hogy hosszú távon mi lesz majd a visszavándorlással, nyilván majd csak később derül ki, az UNCHR erről csaknem 5000 ukránt kérdezett meg Csehországban, Magyarországon, Moldovában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában május közepe és június közepe között. E szerint a menekültek kétharmada maradna a befogadóországban addig, amíg nincs vége a háborúnak, és nem lesz biztonságos a helyzet. Akik pedig visszaindulnának, azok 40 százaléka a következő hónapban tenné – mondták tehát májusban és júniusban. A legtöbben a visszaköltözők közül Kijevben, a környékén és a nyugati országrészben laktak.

Nem mindenki megy azonban külföldre: az ENSZ legfrissebb, június végi adatai szerint jelenleg 6,275 millió ember él országon belüli menekültként, azaz költözött el kényszerűen a háború elől békésebb területre. A rendszeresen ismételt felmérés szerint április közepén elindult egy visszaköltözési hullám, és már 5,5 millióan mentek vissza saját otthonukba.