Négyoldalú találkozót tartanak szerdán Isztambulban, cél a fekete-tengeri blokád részleges feloldása

2022. július 13. – 08:32

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország, Ukrajna és Törökország katonai küldöttségei szerdán Isztambulban találkoznak az ENSZ tisztviselőivel, hogy megvitassák az ukrán gabonaexport újraindításának lehetőségét, és megoldást találjanak a hónapok óta tartó patthelyzetre, amit az ukrán kikötők orosz blokád alá vonása okozott. A kialakult helyzetről itt írtunk bővebben.

A négyoldalú tárgyalást nehezíti az az egyre erősödő gyanú, hogy Oroszország olyan gabonát próbál meg exportálni, amelyet az ellenőrzése alatt álló régiókban élő ukrán gazdáktól lopott el.

Hulusi Akar török védelmi miniszter azt mondta, a tárgyaláson „az ukrán kikötőkben várakozó gabona biztonságos, nemzetközi piacokra való elszállítására” fognak összpontosítani. A NATO-tag Törökország mind a Kremllel, mind az ukrán vezetőkkel fenntartott jó kapcsolatait felhasználva próbál megállapodást elérni a gabona biztonságos szállításáról.

Ukrajna becslései szerint jelenleg 25 millió tonna gabona áll a kikötőikben. Törökország állítása szerint húsz kereskedelmi hajó várakozik a térségben, amelyeket gyorsan fel lehetne rakodni és a világpiacokra tudnák szállítani az ukrán terményeket. Az ENSZ terve szerint biztonságos folyosókat jelölnének ki a Fekete-tengeren a hajók számára.

Diplomaták szerint a megvitatott terv elemei között szerepel, hogy az elaknásított kikötői vizeken ukrán hajók irányítanák a szállítóhajókat, Oroszország és Ukrajna tűzszünetet kötne a szállítmányok mozgásának idejére, a hajókat pedig Törökország ellenőrizné az ENSZ támogatásával, hogy így oszlassák el a fegyvercsempészettel kapcsolatos orosz félelmeket.

A háború okozta világszintű élelmiszerválságról ebben a Komplex-cikkünkben írtunk részletesen.

(Guardian, Reuters)

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!