Srí Lanka elnöke elmenekült az országból, miután tüntetők foglalták el a palotáját

2022. július 12. – 23:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elmenekült Srí Lankából az ország elnöke, Gotabaja Radzsapaksza – írja a BBC.

Frissítés 07.13.: Az elnök, a felesége és két testőre a Srí Lanka-i légierő repülőgépén a Maldív-szigetek fővárosába tart a bevándorlási hivatal egyik, névtelenséget kérő munkatársa szerint. Szerda reggel a Srí Lanka-iak továbbra is özönlöttek az elnöki palotába. Hosszú sorban várakoztak a rezidencia előtt, hogy beléphessenek, közülük sokan tömegközlekedéssel érkeztek a fővárosba – írja az MTI. Az ország elnöke távolléte idejére Ranil Vikremeszinghe miniszterelnököt nevezte ki ügyvezető elnöknek, aki szükségállapotot hirdetett ki az egész országra.

A légierő közleménye szerint a védelmi minisztérium jóváhagyásával biztosítottak repülőgépet az elnöknek és feleségének, hogy a Maldív-szigetekre utazzanak. Közölték, hogy minden bevándorlási és vámügyi törvényt betartottak.

Radzsapaksza öccse, Basil Radzsapaksza volt pénzügyminiszter egy nappal korábban már megpróbálta elhagyni az országot, de ebben megakadályozták. A BBC forrásai szerint ő most az Egyesült Államok felé tart.

Az elnök távozása előtt hónapokon át tüntetések folytak Srí Lankán az egyre súlyosbodó gazdasági válság miatt. A tetőpont az volt, amikor szombaton a demonstrálók először összecsaptak az őket megállítani próbáló rendőrökkel, majd sikeresen megrohamozták az elnök otthonát és hivatalát, valamint a miniszterelnöki rezidenciát Colombóban. Az elnöki palotában azóta is tart a „hatalmas buli”, amit szüntelenül látogatnak a Srí Lanka-iak, és amiről itt írtunk részleteket.

Tüntetők játszanak a Srí Lanka-i elnöki palotában 2022. július 12-én – Fotó: Dinuka Liyanawatte / Reuters
Tüntetők játszanak a Srí Lanka-i elnöki palotában 2022. július 12-én – Fotó: Dinuka Liyanawatte / Reuters

Az emberek napok óta úgy áramlanak az elnöki palotába, mintha csak egy turistalátványosság lenne: úsznak a medencében, megtekintik a festményeket, az ágyakon hevernek. Egy alkalommal a miniszterelnök lakását is felgyújtották.

A válságnak nem látszik a vége, és a tiltakozók megfogadták, hogy addig tartják elfoglalva a hivatalos épületeket, amíg a legfelsőbb vezetők nem távoznak. Az elnök és a teljes kormány hétfőn tett ígéretet arra, hogy szerdán lemond a szigetország vezetéséről.

A Srí Lanka-i törvényhozók megállapodtak abban, hogy új elnököt választanak jövő héten. Kedden még nem tudtak dönteni az új kormány összetételéről, hogy a csődbe jutott országot kihúzzák a gazdasági és politikai összeomlásból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!