Gázturbinák miatt üzenget az ukrán diplomácia Kanadának

2022. július 10. – 08:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kanada szombaton úgy döntött, az Oroszországgal kialakult energiaválság enyhítése érdekében visszaadja Németországnak az orosz Északi Áramlat gázvezeték turbináit, annak ellenére, hogy Ukrajna felszólította, hogy ne engedjen a Kreml zsarolásának.

Ukrajna arra szólította fel Kanadát, hogy ne küldje vissza a turbinákat, amelyek jelenleg a Siemens-csoport műhelyeiben vannak a québeci Montreal közelében. A Gazprom orosz gázipari konszern ezekre a munkálatokra hivatkozva csökkentette június közepén az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül Németországba irányuló szállításait.

„A szükséges földgázellátás nélkül a német gazdaság nagyon jelentős nehézségeket szenvedne, és a németek a tél közeledtével azt kockáztatnák, hogy nem képesek otthonukat fűteni” – mondta Jonathan Wilkinson természeti erőforrásokért felelős miniszter.

A német kormány már hetek óta „intenzív kapcsolatban” volt Ottawával, hogy az Oroszország elleni szankciók ellenére elérje e felszerelés visszaszállítását Európába. Berlin nem hitte el a Gazprom érvelését a gázszállítások visszaesésére, de úgy vélte, a turbinák visszaadása megfosztaná Oroszországot attól az ürügytől, hogy meghosszabbítsa a gázszállítás leállítását, amely súlyos energiaválsággá fajulhat.

Ukrajna úgy vélte, hogy az ukrán vezetékek elegendő gázt tudnak szállítani Németországba ahhoz, hogy ellensúlyozzák az orosz szállítások csökkenését.

„Nem szabad engednünk a Kreml zsarolásának” – érvelt csütörtökön Szerhij Makogon, az ukrán gázvezeték-üzemeltető (OHTSZU) vállalat vezetője.

Kanada szombaton ugyanakkor bejelentette, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankcióit az ipari termékekre is ki kívánja terjeszteni.

„Az új szankciók a szárazföldi és csővezetékes szállításra, valamint a fémek és közlekedési, számítógépes, elektronikus és elektromos berendezések, valamint gépek gyártására vonatkoznak majd” – mondta Mélanie Joly kanadai külügyminiszter. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!