21 ezer háborús bűnt vizsgál az ukrán főügyészség

2022. július 7. – 08:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Napi 200-300 bejelentés is érkezik háborús bűnökről az ukrán főügyészséghez, amely a lehetőségeihez mérten igyekszik minden esetet kivizsgálni, állítja Irina Venediktova, Ukrajna legfőbb ügyésze. Venediktova azt üzente a gyilkosságokat, kínzásokat és nemi erőszakot elkövető orosz katonáknak, hogy „csak idő kérdése, mikor állnak bíróság elé”. Azt ugyanakkor a főügyészség is tudja, hogy sok tárgyalást a vádlott hiányában tartanak meg, mégis fontos minden ügyet elvinni a végéig, mert az igazságról van szó.

A BBC-nek beszélve azt is mondta Venediktova, hogy sok esetet nem tudnak megfelelően és hatékonyan kivizsgálni, mert sok területen nem érik el az ukránok – ezzel az orosz erők által megszállt területekre utalt. Azt korábban is lehetett látni, hogy a legsúlyosabb orosz háborús bűnökre, mint például a bucsai tömeggyilkosságokra csak azután derült fény, hogy az oroszok elhagyták a korábban megszállt területet.

Venediktova májusban azt közölte, hogy addig 600 gyanúsítottat azonosítottak, 80 esetben pedig már meg is indult az eljárás ellenük. Az első, háborús bűnökért elítélt orosz katona, a magát bűnösnek valló 21 éves Vagyim Sisimarin életfogytiglanit kapott.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!